HTML

Oktatás és kórháztéma a testület előtt

2009.10.29. 22:05 :: Oroján Sándor

Ma ismét ülésezett Hatvan képviselő testülete, a 2012-ig szóló oktatási intézkedési terv módosítása volt az első napirendi pont. Az egész terv csak általánosságokban fogalmaz, és továbbra is kihagyják belőle a Fidesz képviselői által szorgalmazott stratégiai pontokat. Mi azt szeretnénk, ha:

  1. Mindn évebn a lehető legalacsonyabb létszámmal alakítanák ki az első osztályokat, indokolt esetben az ötödikeket. Ne hivatkozzanak gyerekhiányra, amíg folyamatosan a törvényi maximum fölött van az osztálylétszám, külön engedélyt kell kérni az OKÉV-től minden évben.
  2. Foglalják írásba, hogy cél a pedagógus-álláshelyek megőrzése
  3. Jelenjen meg a stratégiai célok között a tehetséggyondozás, mint kiemelt cél, plusz forrásokat biztosítson az önkormányzat a délutáni foglalkozásokra, a csoportbontásra. Ez a többletfeladat hozzájárulhat az álláshelyek megőrzéséhez.

A cél ezzel szemben folyamatosan a "gazdasági hatékonyság" és az "infrastruktúra fejlesztése". Ez persze nem utolsó szempont, de a Fidesz véleménye szerint nem ettől lesz nagyságrendekkel jobb a hatvani oktatás.

Képviselőtársam hozzászólására jeleztem, hogy a hatvani oktatás színvonalát most is a kiváló hatvani tanároknak köszönhetjük, például azoknak, akik a Kossuthban (pardon: óhatvani "székhelyintézményben") is saját kézzel, szülői összefogással festik ki a termet, azoknak a tanároknak, akik délutáni foglalkozásokat, versenyre felkészítést vállalnak ingyen. A Fidesz képviselői mindig elismerték a hatvani tanárok teljesítményét, és azért ellenzik folyamatosan a szocialisták megszorításait, mert nem értenek egyet azzal, hogy az önkormányzat a legkevésbé sem partner a minőségi oktatás fejlesztésében.

Röviden: véleményem szerint az intézkedési terv egy olyan előrejelzés, amely a jövőre érkező újabb megszorításokat vetíti elénk. A FIDESZ képviselői a tervet nem szavazták meg. (Mindenki más: MSZP, LOkálpatrióták, ÖHE igennel szavazott)

 

A hatvani kórház úgy tűnik, városi kézben marad. Vagyis a városgazdálkodás fogja működtetni, igazgatója egy olyan üzletember lesz, aki: Leningrádban tanult, majd a Soros Alapítvány támogatta tanulmányait, később munkahelyén keresztül kapcsolatban állt a Wallis csoporttal, legutóbb pedig a HospInvest egyik vezetőjeként dolgozott. Némi kétely merült fel bennünk, fideszesekben, hogy vajon jó gazdája lesz-e az egészségügyi intézményünknek, de Polgármester úr "megnyugtatott" minket: nem is vették észre, hogy Wallisos kötődése van, a HospInvestnél tapasztalatot szerzett, és azért alkalmazzák, mert jó szakemberként segíthet a városnak a kórház irányításában. Nos, ezen a ponton a helyzet komolyságára (és a képviselő testület ülésének méltóságára) tekintettel nem nevettünk hangosan.

Van egy hipotézisünk:

  1. A kórház működése mínuszos. Egy szocialista képviselő szerint, a HospInvestnek történő átadás előtt, 600 millióba került évente). (Egyébként van olyan képviselő is, aki szerint a kórház 160 millió forintot hozott a városnak idén azzal, hogy visszakerült önkormányzati működtetésbe, ennek valóságtartalmát ítélje meg a Kedves Olvasó.)
  2. A kórházat úgy adják oda a Városgazdálkodásnak, hogy plusz pénz nemigen lesz a működtetésre jelen állás szerint.
  3. A városgazdálkodás emiatt mínuszos lesz, indokolt lesz a gazdálkodás felülvizsgálata, majd a "veszteséges" dolgokat (pl. strand, uszoda, parkolásszervezés, stb.) lehet privatizálni (ugyanazon logika mentén, ami a MALÉV és egyéb állami cégek privatizációját indokolta).
  4. A külső működtetésbe adott infrastruktúrát lehet fejleszteni önkormányzati pénzből, a beruházási költség egy részét lehet ügyesen működtetésre fordítani (beruházásnak könyvelni), a működtető cég így nyereséges lesz, így vándorolhat az adófizetők pénze magánzsebekbe.
  5. És az a jobbik eset, ha csak a működtetéssel húz valaki hasznot, nem végleg veszi meg az önkormányzat tulajdonát.
  6. Utólag minden bajért a Fidesz a felelős, hiszen mi mondtuk, hogy a kórházat működtesse az önkormányzat ismét. Lám-lám, ez lesz, ha hallgatnak a szocik az ellenzékre...

Persze mindez csak egy igazolhatatlan hipotézis. Igaz, egy évvel ezelőtt a HospInvest csődje, a százmilliós fejlesztések elmaradása is csak egy igazolhatatlan hipotézis volt részünkről, amit akkor hevesen tagadtak. Majd jövőre meglátjuk, hogy lesz. Remélem, nem lesz idejük befejezni... :)

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://orojan.blog.hu/api/trackback/id/tr871485267

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lokal 2009.10.29. 23:27:14

Kedves Oroján Úr!

...az előzőekben leírtakhoz szeretnék egy pár gondolatot hozzászólni!

Ha jól veszem ki szavaiból...a mai napon 2009. október 29-én a Kedves Képviselő Testület határozatot hozott arról, hogy egy volt Hospinvestes vezetőt alkalmaznak egy városi tulajdonban lévő kórházban és vállalatban...???

Hogy is van ez? ..."elmentek!" majd, azon emberek, akik egy szerződés szerinti megbízást nem teljesítettek, ezzel megnehezítve a város, a kórház, a választópolgárok és adófizetők helyzetét...most emelt fővel visszatérnek "polgármesterünk" ajánlásával? ...aki arra nem vette a fáradságot, hogy elolvassa az önéletrajzát?...eddig nem tudtak semmit tenni...majd most ez a "szuper" agyoniskolázott ember, majd mindent megold? Önök...mind Fidesz...mind képviselő testület találkoztak ezzel az emberrel?...megismerték Őt?....úgy hoztak határozatot? ...tudjuk, hogy milyen posztot toltött be a "lopszinvestnél"???

Kérdésem az, hogy ezt a jobb oldal miért engedi meg...mert nincs hatalmon?...vannak más tövényes útjai, hogy ezt az újabb baloldali "mutyit" megakadályozzuk!...megakadályozzák!

Miért...miért...miért kell hagynunk, hogy mostmár nemcsak a kórházon keresztül, hanem a Városgazdálkodási Zrt.-n keresztül is kivigyék magánkézbe az adófizetők pénzét! MIÉRT???

...és végül egy apró momentum!!!

A városi tisztségviselők fizetése...mármint a Városgazdálkodási Zrt.-t értve ide...hatvan város honlapján megtalálhatók! Pl. Pálinkás Zoltán vezérigazgató fizetése bruttó, mégegyszer hangsúlyozom bruttó 557 ezer forint, ami nettó kb. 300 ezer forint! ...hogy is van ez???????? ...egy Wallisos vezető...egy Hospinvestes "honatya" ide jön ennyi pénzért? ja! ...és egyáltalán hatvani ember ez az ember? vagy ki fia "borja"?

Üdvözlettel: Lokal

Oroján Sándor 2009.10.30. 16:08:29

Kedves Lokal!

Szerintem is felháborító, ami Hatvanban zajlik a kórház körül.

Örülnék, ha lenne eszközünk megakadályozni a sok rossz döntést, de sajnos nincs. Ahogy az Országgyűlésben sem ér szinte semmit a 49%, úgy Hatvanban sem a 4 szavazat. A jelenlegi demokratikus berendezkedésünk feltételezi, hogy képviselőink a város érdekében tevékenykednek, ezért csekély beleszólást enged a kisebbségben lévőknek. Sajnos Hatvanban a szocik, lokálpatrióták, öhések olyan döntéseket is megszavaznak, amelyekről még az egyszeri ember is láthatja, hogy mutyizás célját szolgálja.

Az egyetlen megoldás, hogy jövő ősszel leváltjuk mindannyiukat. Ehhez pedig arra is szükség van, hogy a jobboldal szimpatizánsai ne csak szavazzanak, hanem segítsenek nekünk a kampányban, a választók tájékoztatásában, a politizálásban. Ezért várjuk Önt is, és mindenki mást a Szövetségbe.

Lokal 2009.11.04. 23:23:23

Kedves Orojn Úr!

Először is engedje meg, hogy megköszönjem válaszát!
Viszont egyik szemem nevet, a másik sír! Nevet, mert azt látom, hogy felháborodásomban és küzdelmemben nem vagyok egyedül és vannak olyan emberek akik szintém !!!IGAZI!!! lokálpatrióták (remélem érzi, hogy ezzel mire célzok) és érdekli őket, hogy mi folyik ebben a városban! Sír, mert jelen pillanatban nem tudunk semmit tenni és egyszerűen tehetetlennek érzem magam...és ezzel együtt azt érzem, hogy közeben bármit megtehet a baloldal (itt sajnálom, hogy a baloldalt nemtudom kisebbbetűvel írni)!!! Egyszerűen nem tudom ez mire jó és miért néznek bennünket teljesen hülyének!

Viszont most nekem is van egy hipotézisem, mint ahogy Önnek, Önöknek is volt írása végén!!!

Ide jött egy Hospinvestes...ő lett a gazdasági "igazgató", mind a Városgazdálkodási Zrt., mind a kórház életében, ha jóltudom"?", és szépen fiktív szerződések révén visszaszívárogtatja Hospinvestes "barátit", majd min. 8.000.000Ft/év számlát bocsájtanak ki (közbeszerzési értékhatár), ebből lesz egy, két, három, aztán jó sok pénz kivisznek Tőlünk választó polgároktól...és mindezután jöhet az Önök verziója!!!...mármint a működtetésbe adás - a jólmenő területeket érintve!!!

...na ehhez mit szól?

Köszönettel és tisztelettel!

Lokál

Oroján Sándor 2009.11.05. 11:28:06

Azt remélem, hogy jövő tavasszal felszámoljuk a sok visszásságot az országban. Ősztől pedig Hatvanban is megszűnik az igazságtalan osztogatás.
süti beállítások módosítása