HTML

Csak 2010-től csökkentenének adót

2009.01.21. 23:32 :: Oroján Sándor

A gazdasági válságra csattanós választ ad közgazdász polgármesterünk:
2010-től csökkenti az iparűzési adót Hatvanban. Közben úgy tesz, mintha saját ötlete lenne mindez, holott Szabó Zsolt, a FIDESZ frakcióvezetője már tavaly novemberben ezt javasolta; 2009-re, és nem jövőre. (cikk itt)

A válság most sújtja a várost, nem holnap. Az elbocsátásokat már ma megteszik a cégek (ld. Bosch), és kötve hiszem, hogy felülnének az adócsökkentésnek eddig következetesen ellenkezőjét állító szocialisták ígérgetésének. Jó trükk, hogy majd jövőre csökkent a polgármester, persze: megeszi a média egy része. Ismét ugyanaz, amelyik az előző száz apró trükköt is jótékonyan megette. Ünnepeljük a válságkezelő szocialistákat, akik az ellenzék tavalyi javaslatát sajátjukként aposztrofálják idén, és megfogadják jövőre - mint rossz tanuló újévben, hogy majd a következő észtendőben leül az íróasztal mellé. Ha Érsek Zsolt komolyan gondolja, hogy segíteni akar a hatvani cégeken, fogadja meg a javaslatunkat a 2009-es költségvetés elkészítésekor! Miért várnánk egy évet, ha már februárban megszavazhatjuk, hogy márciustól ne kelljen fizetni a cégeknek? Szerintem az egész adócsökkentés a részükről egy blöff...

 

1 komment

süti beállítások módosítása