HTML

Schmitt Pál Egerben

2012.01.19. 21:29 :: Oroján Sándor

Ma Egerben járt Dr. Schmitt Pál, hazánk köztársasági elnöke, ünnepi közgyűlésen fogadtuk őt az egri képviselőkkel együtt.

http://www.heol.hu/heves/kozelet/schmitt-pal-egy-szo-sem-veszhet-karba-423263

Bár nem szokásom jobboldali politikusokról véleményt írni, minősíteni (kicsit gáz párttársaimat dicsérni), de ezúttal, a zord időkre való tekintettel úgy érzem, helyesebb, ha őszintén leírom: nem ismerek senkit, aki alkalmasabb köztársasági elnök lenne nála. "A stílus maga az ember". A mai közéletben nagyra becsülöm, ha egy politikus nem igyekszik mindenáron eltakarni hibáit, nem akar tökéletesnek látszani, nem robotként nyilatkozik a megszokott panelekből válogatva, és felvállalja önmagát, hibákkal, ez esetben helyesírási hibákkal együtt. :) Köztársasági elnökünk egy kiváló sportoló, a világ legjobbja volt egykoron abban, amit csinált, és ezt nem sokan mondhatják el magukról hazánkban. Schmitt Pál kiváló diplomata, és közvetlenségéről mindent elárul az, hogy EP-képviselőként rendszeresen látogatta az Európai Parlament fitness-termét és szaunáját, ahová inkább csak mi, asszisztensek jártunk, miközben a képviselők exkluzívabb klubokban adtak egészségükre. Schmitt Pállal nem tudtam úgy találkozni az EP-ben, az ott töltött három hónap alatt, hogy ne lett volna egy mosolya, egy poénja vagy pár mondata a "mezei gyakornokokhoz", asszisztensekhez. Vele lehetett együtt ebédelni, grillpartyn meginni egy pohár bort, és sosem éreztük, hogy ő valami nagyon tökéletes, nagyon magas rangú, kimért kiborg lenne, aki próbál diplomatikusan fogalmazni akkor is, ha azt kérdem, melyik a kedvenc itala.

Bár Magyarország mindenkori köztársasági elnökének kijár a tisztelet, nekem nem tetszettek a korábbi elnökök, akik patikamérlegen mérték minden szavuk súlyát, és legfőbb feladatuknak saját intézményük méltóságának őrzését tekintették (nameg a jogszabályok betű szerinti értelmezését). Szerintem 2006-ban olyan értékek sérültek hazánkban, mint a szabadság és demokrácia. Abban a helyzetben jóérzésű ember nem hallgathatott a hatalom visszaéléseiről, akkor sem, ha köztársasági elnöki székben ült. Éppen azért kellett volna a tisztességet, az emberi jogokat védve elítélni Gyurcsányt és kormányát - egyértelműen, nem köntörfalazva felszólítani lemondásra. Olyan értékválságban szerintem nem lett volna helye a kötelező távolságtartásnak, az intézményi méltóság védelmének. A jog betű szerinti értelmezése is céltalan dolog, inkább kibúvó a felelősség alól.
Azért is örültem, amikor köztársasági elnöknek választották Schmitt Pált, mert végre egy egyenes tartással, jó kiállással és jó kommunikációs készséggel rendelkező első embere van Magyarországnak. Ma is öröm volt látni, hogy elnökünk nem felolvas, saját méltóságára rácsodálkozva és a pillanat ünnepélyességétől elragadtatva, hanem egyszerűen szívből beszél, ami oly természetes kellene legyen a politikában. Akkor megszűnne az álszentség, a politikai korrektségnek álcázott képmutatás, és kiderülne, ki az, akinek a jelleme valóban méltó a politikusi hivatásra. Talán senki nem foglalkozna azzal, hogy vét-e helyesírási hibát az illető, vagy hogyan írta, íratta vagy másolta házi dolgozatát, diplomamunkáját vagy doktoriját.

Ki az, aki nem puskázott a suliban? Ki az, aki nem hajtogatott papírrepülőt, nem köpőcsövezett rizsszemet a feszes hátsójú fiatal napközis nénire, majd nevetett az egész délutános csoporttal? (Na jó, ez utóbbi valóban nem olyan szűk réteg) És tegyük szívünkre a kezünket: olyan nagy bűn, ha egy sporttörténetből húsz éve írt kisdoktori akár nagyban megegyezik egy korábban, más nyelven írt tanulmánnyal? Persze, ha igaz, hogy a köztársasági elnökünk másolt, fordított, és egyéni munkája elenyésző (ez még nem bizonyított) az nem szép dolog, elítélem én is, mint doktorandusz, aki keményen dolgozik a doktori címért. Ha így lenne, az tényleg rossz példa minden fiatalnak, és devalválja a tudást, mint társadalmi értéket. De ez olyan nagy dolog, hogy emiatt le kéne mondania Schmitt Pálnak? Döntse el mindenki maga, én személy szerint nagyon sajnálnám, ha nem ő lenne a köztársasági elnök. Mert Schmitt Pál számomra olimpiai bajnok, egyenes jellemű, példamutató ember, akire felnézhet Magyarország - sportolóival, diplomatáival, politikusaival együtt.

446 komment · 9 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://orojan.blog.hu/api/trackback/id/tr883591517

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: 2012.01.20. 18:49:12

Oroján Sándor nevét égessük bele az agyunkba, kis huszonéves fideszes tünemény, ilyeneket ír: Ki az, aki nem puskázott a suliban? Ki az, aki nem hajtogatott papírrepülőt, nem köpőcsövezett rizsszemet a

Trackback: 2012.01.20. 18:48:05

Oroján Sándor nevét égessük bele az agyunkba, kis huszonéves fideszes tünemény, ilyeneket ír: Ki az, aki nem puskázott a suliban? Ki az, aki nem hajtogatott papírrepülőt, nem köpőcsövezett rizsszemet a

Trackback: Gyurcsány Ferenc Jászkispöcsömben 2012.01.20. 15:01:24

Ma kisfalunkban, Jászkispöcsömben járt Gyurcsány Ferenc, hazánk volt miniszterelnöke, ünnepi közgyűlésen fogadtuk őt az helyi alkoholistákkal a Kispipacsban....

Trackback: Gyurcsány Ferenc Jászkispöcsömben 2012.01.20. 15:01:24

Ma kisfalunkban, Jászkispöcsömben járt Gyurcsány Ferenc, hazánk volt miniszterelnöke, ünnepi közgyűlésen fogadtuk őt az helyi alkoholistákkal a Kispipacsban....

Trackback: Gyurcsány Ferenc Jászkispöcsömben 2012.01.20. 15:01:23

Ma kisfalunkban, Jászkispöcsömben járt Gyurcsány Ferenc, hazánk volt miniszterelnöke, ünnepi közgyűlésen fogadtuk őt az helyi alkoholistákkal a Kispipacsban....

Trackback: Nagydoktorinak tünteti fel Schmitt a kisdoktoriját 2012.01.20. 12:39:03

Bár Schmitt Pál saját bevallása szerint is kisdoktori cím tulajdonosa, honlapján és európai parlamenti önéletrajzaiban is nagydoktoriként tüntette fel titulusát – írja az Egyenlítő blog.

Trackback: Le köll mondani sajnos 2012.01.20. 11:33:43

"...van egy rész, az én esetemben 30-35 oldal volt, ahol következtetéseket vontam le, amiben megpróbáltam valami olyan összefoglalását adni ennek a törzsanyagnak, hogy hogyan tovább, ami előre visz. Tehát, ha majd megnézik, és ilyen szemmel nézik...

Trackback: Ne hablatyolj Schmitt Pali! 2012.01.20. 09:02:53

Bizonyíték kell ide és nem ködösítés, meg esetlegesen elfogult vizsgálatok. Akadályoztatás helyett, tedd szépen közzé, akár "közkinccsé" teljes terjedelemben a plágiumvád alapos gyanújába keveredett kisdoktoridat és így lehetősége lesz minden...

Trackback: Schmitt Pál Egerben 2012.01.20. 07:16:01

Végre egy egyenes tartással, jó kiállással és jó kommunikációs készséggel rendelkező első embere van Magyarországnak.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dfactor 2012.01.21. 11:39:31

Ez az Oroján nagy Lem rajongó lehet. Igazából az egész szánalmas bagázsa az.

"Gondolkodás nincs, enyém lesz a kincs."

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.21. 11:41:20

@kokog: Ez a blogposzt éppen a hiba, a hazugság és a lopás következményét mutatja be. A hiba, hazugság és lopás következménye dicséret, méltatás és támogatás – de csak ha párttársról van szó ;-)

egyérintő 2012.01.21. 11:41:30

@vágtázó halottkém:

""Elfelejtette" a forrást megjelölni és saját nevén adta be az anyagot! Ez csalás! "

Ez meg hazugság! Vagy a teljes tájékozatlanság, ami legalább akkora baj!

A tanulmány végén az irodalomjegyzékben, az első pontban a sokat emlegetett bolgár tanulmány van megnevezve! Utána még 21 tanulmány.

Tehát nem felejtette el a forrást megjelölni, ahogy ön hazudni méltóztatik!

WoodrowWilson 2012.01.21. 11:42:45

Ekkora droidok is léteznek?

egyérintő 2012.01.21. 11:42:46

@Counter:

Talán nincs ott az irodalomjegyzékben?!

kokog 2012.01.21. 11:43:43

@egyérintő: ha a dolgozat bizonyos 180 oldala tényleg egy-az-egyben fordítása egy másik kutató munkájának, akkor az nem felelhet meg a követelményeknek. Függetlenül attól, hogy mit mondtak a bírálók. Már a szakdolgozatnak is némi önállóságot kell tartalmaznia, a doktorinak meg pláne.

kokog 2012.01.21. 11:46:30

@egyérintő: az irodalomjegyzék nem arra való, hogy megjelöljük, kitől fordítottuk egy-az-egyben a doktorinkat. A forrásanyagok jelölésére szolgál, amelyekből idézhetünk is, de nem 180 oldalt :-) (Mondjuk 1-et.) Azt jelenti, hogy a dolgozat írója elolvasta a hivatkozott irodalmat, vagy annak egy részét, és az abban található információkat felhasználja az értekezésében.

dfactor 2012.01.21. 11:49:54

Ez az Oroján nagy Lem rajongó lehet. Igazából az egész szánalmas bagázsa az.

"Gondolkodás nincs, enyém lesz a kincs."

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.21. 11:55:08

@egyérintő: Talán nem azt mondta rá a rádióban, hogy a 180 oldalon felül minden más már a saját szellemi terméke?

egyérintő 2012.01.21. 11:56:28

@kokog: Először is nem tudni, hogy mennyire egy az egyben szerepel az anyag. Ma egyszerűen elintézné a dolgozat író, mert betenne egy linket, ami az adatokra mutat és jónapot. aztán felsorolja az irodalmak között.

Másrészt ha a beemelés szimplán a olimpiai adatok beemelése volt, már miért lenne problémás?!

Harmadrészt a kisdoktori nem tudományos cím, ez egy szocialista csökevény. Itt nem kellett soronként bejegyezni az irodalmat. Elegendő volt csak a végén bejelölni a felhasznált anyagot.

egyérintő 2012.01.21. 11:57:59

@Counter:

Nem olvastam az anyagot, de annyit tudok, hogy 22 irodalmat használt fel hozzá. Szerintem ez elég komoly abban az időben.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.21. 12:01:31

@egyérintő: Bárhol olvasható.
hvg.hu/itthon/20120119_Schmitt_Heinemann_doktori_masolas

A felhasználás, ha az szolgai másolást jelent, nem tudományos eredmény és nem értékelhető. Amikor 180+17 oldalon keresztül megszakítás és idézőjel nélkül másol valaki, az nem tudományos teljesítmény és ennélfogva elismerésre nem tarthat igényt.
Nem véletlen, hogy az ókori és középkori műveket sem az őket másoló szerzetesek nevén tartjuk számon.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2012.01.21. 12:04:06

@WoodrowWilson:
1. Áááá... dehogy... Ezeket tenyésztik... :))
2. Te miért nem vagy még doktor? :))

Mifolyikitt? 2012.01.21. 12:09:46

Hát igen, ez minősíti a blog íróját. Hazudni, csalni szabad, mi? Akkor is így gondolta a fideszes elvtárs, amikor Gyurcsány Ferenc hazudott? Akkor miért követelt a Fidesz lemondást, miért vonultak ki az ülésekről tiltakozásképpen? Schmitt Pál nem csak akkor csalt, hazudott, amikor másolt. Pofátlanul. Akkor is, amikor a KEH első közlemény azt írta, hogy ők együtt írták, közösen dolgoztak rajta. Amikor erről kiderült, hogy nyilvánvaló hazugság, akkor szerdán már mást mondott, és hazudott még egyet, azzal, hogy a következtetés a lényeg. Ez sem igaz. Aki ezt védi, az magát minősíti. Szégyen, hogy ilyen politikusaink vannak. Azok után, hogy ezt le írta, kérjen bocsánatot Gyurcsány Ferenctől is, hiszen hazudni és csalni nem nagy ügy, ugye képviselő úr?

2012.01.21. 12:10:46

@kokog:
Egyetértek veled. Lehet nem jön le a kommentemből, de én is így gondolom.

Aki csal, puskázik, másol, az maradjon nagyon csöndben, ne járjon a szája és ha kiderül vállalja fel, hogy ilyen eszközzel tudott csak előre jutni.

Ha kiderül legyen retorzió, ne csak legyintsünk rá.

Mifolyikitt? 2012.01.21. 12:11:15

@egyérintő: Bocs, de az egyetem még ki sem vizsgálta, csak vizsgálat nélkül ezt mondta az egyik fejes. Ha ennyire nem lenne igaz, Schmitt Pál már régen perelt volna, de nem tette.

ave 2012.01.21. 12:11:33

>olyan nagy bűn, ha egy sporttörténetből húsz éve írt kisdoktori akár nagyban megegyezik egy korábban, más nyelven írt tanulmánnyal?

Nem, ez nem olyan nagy baj. Ezert csak kivagnak mindenhonnan, ha kiderul, lehet ujra probalkozni.

A nagy baj az, hogy tagadja, hogy pragizalt volna.

Hogy valaki ennyire ostoba legyen, hogy ezt a helyzetet vedeni probalja, hat mar ne haragudj...
A fovarosi haverjaid tudjak mit kell ilyenkor csinalni: kussolni. Hatha elfejeti mindenki. De nem fogja.

Bulvárkacsa? Inkább sánta kutya...

egyérintő 2012.01.21. 12:13:22

@Counter:

Mint mondtam, szocialista kisdoktoriról van szó. Nem tudományos kutatás közreadásáról. Főleg nem tudományos címről.

Ezek a szakdolgozatokhoz hasonlóan azt csekkolták le, hogy az illető képes-e összeszedni a dolgozathoz az irodalmat, képes-e lefordítani, képes-e egy anyagban fogyasztható formában összehozni. Mindemellett képes-e a tanulmány fizikai elkészítésére, rajzokat készíttetni hozzá, legépeltetni, beköttetni.

Aki a nagydoktorit kéri számon, az igaztalanul vádaskodik.

egyérintő 2012.01.21. 12:16:35

@Mifolyikitt?:

A ballibzöld béketábor sok szánalmas funkciját, csatlósát perlje be az elnök?! Hát ezen jót röhögtem! :)))))

2012.01.21. 12:17:57

@egyérintő:
Én hazudnék? Most megkímélem magam, hogy linkek után vadásszak.

Gond van azzal a disszertációval, különben nem jelent volna meg az összes sajtóorgánumban amiben lehetett. Mellesleg szó szerint átemelni egy másik tanulmányt és sajátjaként eladni, az kimeríti a "más tollával való ékeskedés" fogalmát. Akárhonnan is nézem.

De nézze mindenki olyan szűrőn keresztül a tényt: Az elnök csalt! - amilyen szelektíven olvas. Annyira nem izgat.

Emiatt nem fogok senkit hazugnak nevezni, meg mindenféle arrogáns jelzőt aggatni ismeretlenekre.

egyérintő 2012.01.21. 12:18:16

No, jó étvágyat mindenkinek..!

Az Oroján úrnak meg inkább böjtölést!

egyérintő 2012.01.21. 12:19:37

@vágtázó halottkém:

Vágtázókám még annyit, hogyha valamit kimondott legalább vállalja....!

2012.01.21. 12:21:02

@Mifolyikitt?: Hogy jön ide Gyurcsány?
Ja igen, tényleg, ő is csalt! Adót! Ok, de most ezt a poszt nem Gyurcsányról szól, hanem a köztársasági elnök doktorijáról.

2012.01.21. 12:22:07

@egyérintő: Kimondtam. Az elnök szerintem csalt! Ennek pedig következménye kellene legyen. De nem lesz. Ebben az országban bármit meg lehet tenni következmények nélkül.

ipartelep · http://ipartelep.blog.hu 2012.01.21. 12:29:09

@egyérintő:
Figyelj te fidesz droid! (Hát idetaláltál galambom, védeni a védhetetlent?) Lassan mondom:
1. Ha egy dolgozat (esetünkben: kisdoktori disszertáció) 4/5-öd (vagy ahogy most kinéz, még nagyobb) része gyakorlatilag szó szerinti másolat, akkor az nem felel fel nem hogy egy tudományos munka, de még egy középiskolai dolgozat követelményeinek sem. De az ilyen szemérmetlen másolásért még általános iskola felső tagozatában is koki járna. Persze tudjuk, hogy SM milyen képességekkel rendelkezik (olyan jól tud aláírni, hogy az az az űrhajózásban is komoly reményekre jogosítja fel), ezért semmin nem csodálkozunk.

2. A marionettbábú a kisdoktori értekezés kritériumainak tekintetében még csak nem is hazudik, hiszen ahhoz is a dolgok, tények valamilyen fokú ismerete kellene. Ő nincs ezekkel tisztában. (Te igen? Ez valóban kérdéses.)

3. A marionettbábu azt hiszi, hogy ha 180 oldalt lemásolt, azt mentheti úgy, hogy szabadon felhasználható "törzsanyagnak" nevezi. És valóban, ki dönt az ügyben? A bírálói már döntöttek, mint tudjuk. A mostani bírálók (SOTE) meg nem mernek, hiszen tudják, hogy az egzisztenciájukkal játszanának. Tehát ezt elég jól elrendeztétek: Mindenki tudja hogy a bábu lopott, csalt, és hazudott, de ezt senki illetékes nem meri kimondani. Akkor talán nem is történt meg, igaz?

4. Végső soron arról van itt szó, hogy ti fideszes gazemberek (igen, ezt így ki kell már mondani) aljas módon átdefiniáljátok a tisztesség, a becsület, a jóhiszeműség, a humánum fogalmait, és a helyükre egy olyan "értékrendet" állítotok, amely csak a ti belterjes, kéz kezet mos, urambátyám világotokban működik. Ahol egy politikai-gazdasági bűnszövetkezet (a Fidesz) komoly populáris-demagóg agymosás árán elérte azt, hogy az ország minden erőforrását a saját alantas céljai érdekében hasznosítsa. Teszi ezt úgy, hogy az ország népességének jelentős részét manipulálta, agymosásnak vetette alá. Ez a maffia nem csak a gazdaságot teszi tönkre, de leépíti az eddig nagy keservesen felépített demokratikus intézményrendszert is, hiszen az csak hátráltatná a céljai elérésében. Voltaképpen ráront a nemzetére, és gátlástalan módon tesz tönkre mindent, nem csak az anyagiakat, nem csak a jövőt, de olyan kevésbé materiális javakat is, mint az erkölcs, a különböző emberi értékek (lásd pl. tisztesség -SM kapcsán).

Nem is folytatom. Többiek! Nem világos még, hogy meg kell szabadulnunk ettől a Fidesz poliptól?

Mr.paksimogyoró 2012.01.21. 12:39:51

Én nagyon örülök, hogy sanyi megírta ezt!
Ezzel legalább kibújt a szög a zsákból, és megláttuk, hogy milyen igazából egy fideszes agymosott belső lelki világa. Ezzel többet ártottál barátom a gazdádnak, mint 2 leminősítés :))
És te képviselő vagy?? Ez durva nagyon.

ipartelep · http://ipartelep.blog.hu 2012.01.21. 12:48:34

@Mr.paksimogyoró:
Így van. Csak azt azért ne feledd el, hogy a hülye nép nyomta be őket 2/3-ra.
A kár, amit ez a fideszes banda okoz az országnak, nem mérhető milliárd eurókban. És évtizedekre mérgez meg mindent, amihez csak hozzáértek.

Bohócnok 2012.01.21. 12:49:53

Itt nem egy kibebaszott iskolai dolgozatról van szó.

2012.01.21. 13:08:20

jobb lett volna ha meg sem írja ezt a blogbejegyzést az illető..

W0M1TT 2012.01.21. 13:17:09

IGen bazmeg meg baj, hogy a kérdésedre válaszoljak, de az még nagyobb baj, hogy egy ilyen 0 bábot tettetek olyan pozícióba, képviselheti Magyarországot nemzetközi szinten. Ennyit még egy kormány sem ártott az országnak mint ti. Remélem lesz még elszámoltatás felétek is, mondjuk egy 3000milliárdos hűtlen kezelést simán a nyakatokba akasztanék. Rohadjatok meg.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2012.01.21. 13:18:08

@Alec:
Bolond vagy Te! :)) Akkor min röhögnénk? :))

2012.01.21. 13:21:54

@Dr. Boli Ch.T: már sírni van kedvem :) Az ilyen Schmitt és Oroján féle fasz mentalitás mitt leszünk mindörökké Európa szemétdombján.. Tiszta urambátyám mont a harmincas években

Bölömbika 2012.01.21. 13:24:48

@egyérintő: "Mint mondtam, szocialista kisdoktoriról van szó. Nem tudományos kutatás közreadásáról. Főleg nem tudományos címről."

Akkor talán nem Dr-ként kellene aláírnia mindent, hangem 'Szocialista dr. Schmitt Pál'-ként.

Ha tényleg ekkora különbség volt a doktorik követelményrendszere között, mindenképpen jelezni kellene a titulusban is. Ehhez képes Pali bátyánk Phd-ként tetszeleg nemzetközi téren. Blamázs....

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.21. 13:29:07

@egyérintő: "Ezek a szakdolgozatokhoz hasonlóan azt csekkolták le, hogy az illető képes-e összeszedni a dolgozathoz az irodalmat, képes-e lefordítani, képes-e egy anyagban fogyasztható formában összehozni. "

A szakdolgozatban sem azt csekkolják, hogy pontosan fel tudod-e sorolni, mit honnan fénymásolsz és fordítasz.

Azt mivel magyarázod, hogy Schmitt a rádióban azt nyilatkozta, hogy a bolgártól lopott 180 oldalon kívül minden az ő szellemi terméke, és a manóba! az sem mind?

Indriq 2012.01.21. 13:42:15

Nem olvastam végig a kommenteket, szóval ha ismétlek valakit sajnálom. De!!!
Kedves Oroján úr, igen, valószínűleg mindenki puskázott már dolgozatnál, de ki az, aki lebukás után felállt és azt mondta, "de hiszen a tankönyv nyílvános törzsadat, ha onnan másolok akkor az nem puskázás"? SP-t nagyrészt nem azért támadják mert "puskázott",hanem mert nincs benne annyi gerinc, hogy bevallja és megtegye az erkölcsi lépéseket (ha már a jogi elévült).

sirdavegd · http://midnight-rider.blog.hu/ 2012.01.21. 13:48:46

"Talán senki nem foglalkozna azzal, hogy vét-e helyesírási hibát az illető, vagy hogyan írta, íratta vagy másolta házi dolgozatát, diplomamunkáját vagy doktoriját."

Tessék kutatni három éven keresztül PhD hallgatóként havi 90 rugóért, elsajátítva az adott tudomány módszertani, statisztikai hátterét, cikkeket írni a kutatás témájából, külföldön képviselni a Nemzetet. Aztán összefoglalni mindezt a doktori értekezésekben.
Ezek után érthető a felháborodás, ha a Köztársaság elnökéről kiderül, hogy mindezt elcsalta, és érdemtelenül szerezte meg azt a címet, amiért a tudomány hazai képviselői lassan már csak úgy kedvtelésből dolgoznak. Ha Önnek kielégítő, hogy Köztársaságunk elnöke egy csaló, az Önt minősíti.

toppancs 2012.01.21. 13:57:37

@Tigga: Volt,de egyiket se védte ilyen seggnyaló kisstílű senkiházi " vérünk" különösen nem kellett a Legfelsőbb Közjogi Méltóságot!

államcsődőr 2012.01.21. 14:05:27

Nemcsak szép, okos is ez a legény...

egyérintő 2012.01.21. 14:13:15

@Bölömbika:

A tények a fontosak, nem pedig a politikai fantáziálás. A tisztesség a tényekhez való ragaszkodást követeli meg.

A kisdoktori minden volt, csak tudományos cím nem. A kandidátusi fokozat volt a tudományos cím, melynek adományozására csak a politikailag korrekt Akadémiának volt joga.

Ez a fokozat automatikusan lett PhD fokozat, de a kisdoktoriknál ez nem volt jellemző. A Wikipédia a következőt írja a kisdoktoriról és a többiről:

"Magyarországon, valamint néhány más volt szocialista országban a II. világháború után a szovjet rendszert vezették be, azaz megvonták az egyetemektől évszázados jogukat a fontosabb tudományos fokozatok adományozására, amit a politikailag ellenőrzött testületeknek, például a tudományos akadémiáknak adtak. Az 50-es években az egyetemek visszakapták a doktori címek adományozásának lehetőségét, azonban ez nem minősült tudományos fokozatnak. Magyarországon az egyetemi diploma után az elsőként megszerezhető fokozat az egyetemi doktori (közkeletű néven „kisdoktori”), illetve 1984-től a „dr. univ.” volt. Ettől függetlenül szerezhető volt, de az esetek elsöprő többségében a dr. univ. címet követte az MTA Tudományos Minősítő Bizottsága által adott kandidátusi fokozat (C.Sc.). A kandidátusi címmel rendelkező személy a tudományok doktora (D.Sc.; az ún. „nagydoktori”) címet szerezhette meg. E rendszer megszűnése után bizonyos megkötések mellett a régi kisdoktorik egy (kisebbik) részét az egyetemek PhD-fokozattá minősíthették át, ezzel a lehetőséggel nem minden egyetem élt. A kandidátusi fokozatok automatikusan PhD-nek minősülnek. A korábbi tudományok doktora címnek felel meg a mai rendszerben az MTA doktora titulus, amelynek megszerzésének folyamata és követelményei megegyeznek a tudományok doktora követelményrendszerével, és azzal megegyezően ezt a fokozatot is az MTA adományozza."

van ennél lejjebb? (törölt) 2012.01.21. 14:13:46

Eddig még sosem szavaztam a Fideszre, talán mert nem voltak szimpatikusak azok az arcok, és amit, meg ahogy mondák, az se. Most viszont elgondolkodom hogy esetleg 2014-ben, vagy még hamarabb... Ahol ilyen az utánpótlás...

niklex 2012.01.21. 14:22:37

Tisztelt Oroján úr !

Tisztelem és becsülöm Schmitt úr sportban elért eredményeit. Továbbá tisztelem a Köztásaság Elnökének posztját is.

Azonban nem tiszteltem a csalókat (puskázáson rajtakapott is egyest kap normális iskolákban normális tanároktól), és úgy gondolom, hogy csalóknak nincs helyük magas közjogi méltóság pozíciójában, már csak azért sem, hogy a poszt tisztelete megmaradhasson.
Mások dolgozatait lemásolni, és a sajátunkként feltüntetni,valamint ebből hasznot húzni, így szerzett címünket használni ugyanis csalás.

Schmitt úr egyéb gyengeségeivel, amelyek mostanra amúgy is köztudottak lettek ezennel nem foglakoznék.

Természetesen Schmitt úr maradhat is, de az ő maradása valamint az Ön fejtegetése kiválóan fogja tükrözni pártjuk erkölcsi helyzetét.

opati666 2012.01.21. 14:26:24

Vigyázz Sanyi, mert előbb-utóbb kisebesedik a nyelved!!

egyérintő 2012.01.21. 14:37:56

@Counter:

Mintha itt senki sem csinált volna szakdolgozatot! Itt csak a fiatalabb generáció írsogál, gőzük sincs arról a melóról, ami a régi szakdogák összeállításához kellett. Fontos volt, hogy egy olyan procedurán képes-e a jelölt átverekedni magát, mint amit az alábbiakban leírok.

A szakdogák összeállításában a szakmai rész kb 30 % volt jó esetben.

1. A konzulenssel egyeztetve össze kellett gyűjteni a témához az anyagot. Ez általában nemzetközi volt.

2. A nemzetközi anyagot le kellett fordíttatni, mert akkor még alig tudtak az emberek angolul, csak orosz volt a divat. Bolgárhoz szakfordító kellett nagy valószínűséggel.

3. A rajzokat, grafikonokat rajzolókkal pauszra meg kellett rajzoltatni, nem voltak rajzolóprogramok, mint most.

4. Meg kellett kézzel írni a szöveget, meg a táblázatokat.

5. Egy gépírónővel le kellett gépeltetni a szöveget, a táblázatokat, be kellett illeszteni a rajzokat, a grafikonokat.

6. Végül be kellett köttetni az anyagot.

Manapság csak a 6. pont a kényes, de ha az ember gyereke jól szervezi, akkor egy délelőtt meg van az egész. Színes fotókkal, grafikonokkal készülnek a dolgozatok olyan szuperre formázva, amilyen régen elképzelhetetlen volt.

A fenti 6 pontból manapság 5 pontot az ember lazán megcsinálja a számítógépén. régen ez az öt pont komoly szervezést igényelt. Schmitt 22 darab irodalmat használt fel, amit rengeteg melóval lehetett csak feldolgozni.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.21. 14:44:29

@egyérintő: Ettől még Schmitt azt mondta a rádióban, hogy a bolgártól másolt anyagon kívül a többi az ő szellemi terméke. De mégsem az. Úgy is lehet mondani, hogy hazudott.

Mit lehet azzal kezdeni, hogy esetleg nem csak Schmitt plagizált? Ha gyorshajtáson kap a rendőr, elkezdünk mutogatni, hogy innét 100 kilométerre is gyorshajtanak?

szoja122 2012.01.21. 14:53:45

Egyetértek Giró-Szász András véleményével amit az atv műsorában mondott:

A kormánynak az a feladata, hogy minden esetben feltétel nélkül támogassa a köztársasági elnököt

A magyar nyelv szabályai alapján ez azt is jelentheti:

Ha tömeggyilkos, ha pedofil akkor is feltétel nélkül.

Habár tudom, hogy a Fidesz nem tud magyarul (hetente=két hetente).

capacete 2012.01.21. 15:16:59

@egyérintő:

Nagyon úgy tűnik, hogy fogalmad sincs Schmitt dolgozatáról, csak homályos prekoncepciók alapján véded a mundér becsületét.

1. A bolgár szerző műve franciául jelent meg, nem kellett bolgárból lefordítani.
2. A bírálóknak fogalmuk sem volt arról, hogy ez a mű létezik (sőt, az egyik ókortörténész, tehát az egész témakörhöz sincs sok köze), hiszen az egyik bíráló azt írta, hogy ilyen részletességgel ezt a témát még a nemzetközi szakirodalomban sem dolgozták fel. Ez nyilvánvaló hülyeség, hiszen Georgiev pont ezt a témát 400 oldal hosszan dolgozta fel, jóval részletesebben.
3. Tényleg akkora munka volt legépeltetni és beköttetni a disszertációt a MOB-elnökének? Ne legyél már nevetséges!
4. Azóta már kiderült, hogy a fennmaradó 30 oldal felét is SZÓ SZERINT FORDÍTOTTA egy német szerző angol nyelvű cikkéből Schmitt. Komolyan amellett érvelsz, hogy egy dolgozat, ami mások műveinek szó szerinti fordításából áll, megérdemel akár egy dr. univ. címet is? Egy egyetemi szakdolgozatot kivágnak hasonló okok miatt...
Tavaly egy szakdolgozatot azért dobtam vissza, mert a szerző 70 oldalas dolgozatában 8 oldalt átvett mástól. Na most hasonlítsuk ezt össze Schmitt "alkotásával"...

Miért kell védeni a védhetetlent?

4n0nym0u5 2012.01.21. 15:17:06

Jó olvasni, hogy Oroján Sándor és minden fideszes és őket támogató "egyéniség" ilyen elnéző Dr. Schmitt Pál Úrral. Szerencsére a diploma munkám előtt állok és így különös módon megkönnyítik a rám váró fáradalmas munkát. A Ctrl + C majd Ctrl + V billentyű kombináció így nagy segítségemre lesz. És ha esetleges módon a későbbiekben megvádolnának különböző plágiu gyanús tevékenységekkel, akkor ellenpéldának felidézem ezt az ügyet (bármi is legyen a későbbiekben ezzel az üggyel kapcsolatba, hisz a politikai mivoltából -sajnálatos módon- a vizsgáló bizottságba felkért egyének sorban utasítják vissza a felkéréseket), hisz hazánkban a béke és az igazságosság uralkodik, minden állampolgárt megillet az egyenjogúság (minden téren).

toppancs 2012.01.21. 15:22:17

@ipartelep: Nem! Sajnos azt kell látnunk,hogy szeretett népünk nagy része még mindig kiáll választott 2/3-a mellett.Itt követték el a legnagyobb galádságot,ahogy sokan mondjátok, átmosták az agyukat,hát nem sikeresek?Üdv mindenkinek

MrSzitka 2012.01.21. 15:39:51

@egyérintő: Tévedsz. Az, hogy valaki megemlíti az irodalomjegyzékben a szerzőt, akitől "átvesz" gondolatokat, még nem zárja ki a plágiumot. Ha mondjuk fogsz egy könyvet, kimásolsz belőle 100 oldalt, hozzáírsz párat és kiadod saját neved alatt, akkor még abban az esetben is plagizálsz, ha megjelölöd a forrást, ahonnan másoltál. Erről ennyit. Van itt azonban más is:
Tekintve, hogy maga az államfő ismerte be, hogy uszkve 180 oldal nem az ő műve. Mármost 180 oldalt idézőjelbe tenni nem szerencsés, ha megtette volna, a maradék szöveg nem lett volna elég ahhoz, hogy saját munkának tekinthessük a dolgozatot. Az van, hogy ha egyértelműen jelölte volna, hogy ez itt egy létező tanulmány fordítása, akkor első ránézésre elfogadhatatlan lett volna a dolgozat. Mint az nemrég kiderült a maradék harmincvalahány oldalból további 17 egy német szerzőtől lett szintén aggályos módon "átemelve". Kevesebb, mint 20 oldal maradna tehát arra, hogy az államfő saját gondolatait felleljük a műben. Az irodalomjegyzékben azonban feltehetőleg nem csak a bolgár és a német kollégák vannak megemlítve. Mindezek alapján hogyan állíthatod, hogy (1) a dolgozat megfelelhetett bármilyen minimális követelménynek, (2) az nem egy "összeollózott" disszertáció?

egyérintő 2012.01.21. 15:42:08

@capacete:

"Tavaly egy szakdolgozatot azért dobtam vissza, mert a szerző 70 oldalas dolgozatában 8 oldalt átvett mástól."

Na ne vegyük egymást palira, meg főleg az olvasókat. A témától függően akár majd egész szakdolgozatokat is össze lehet állítani más forrásokból.

Például a műszaki dolgozatok esetében, egy új technológiát miként lehetne szakdolgozatba foglalni, hacsak nem az odavonatkozó hazai és nemzetközi irodalom fordítása és összeboronálása alapján?!

Ha a digitális optikai rendszerekről van például szó, erről gyakorlatilag semmiféle honi szakirodalom sincs. (Most a műegyetemi jegyzeteket hagyjuk) Ez esetben maradnak a szabadalmak fordításai, valamint a technológia kidolgozásáról, a gyártásról szóló fordítások.

Ezen és más külföldi irodalom alapján, ahol az összeállított anyag akár 80 %-át is másolásnak nevezhetik, áll össze a szakdolgozat.

Ha tehát ön 8 oldalt miatt kivágja a hallgatóit, akkor valami nagyon fura helyen és fura témákkal foglalkozhat! Gondolom valamiféle társadalomtudománynak nevezett dologról lehet szó, ami lássuk be, hogy valójában nem tudomány...

egyérintő 2012.01.21. 15:52:00

@4n0nym0u5:

Ön rosszul látja! Oroján úr szemmel láthatóan az ön embere, nem a fideszé!

Tigga 2012.01.21. 16:28:35

@egyérintő: az összeboronálás és a szó szerinti fordítás teljesen más dolog. Az előbbi kíván némi alkotó tevékenységet az utóbbi nem.

Éppen ezért nem is hiszem el, hogy Magyarország államfője efféle dolgot elkövetett volna, amíg nem látom a saját szememmel, nem ám mindenféle másodkézből kapott információkból.

Persze hogy nem akar már Schmitt Pál válaszolni az efféle provokatív kérdésekre, nyilván nincs takargatnivalója, ezért nem is érdekli a dolog.

Az itteni horda nem tudja felmérni annak jelentőségét, hogy végre nemzetközi kapcsolatokban jártas, az ország hírnevét öregbítő, és döntéseiben csak annak érdekét néző (nem ám valamiféle szocialista pártkatona) a legfőbb közjogi méltóságunk.

Ha mégis bűnös Schmitt, az szomorú, de ne feledjétek a korábbi elnökökben is lehet kivetnivalót találni, a börtönviselt Göncz Árpádnak még doktorija se volt, ha már jelenlegi köztársasági elnökünkkel vetjük össze

capacete 2012.01.21. 16:35:03

@egyérintő:

Szerintem a csúsztatásnak is van azért határa...

1. "A témától függően akár majd egész szakdolgozatokat is össze lehet állítani más forrásokból."
Pontosan, a témától függően. De ez nem olyan téma, ráadásul

2. Egy dolgozatnak nóvumot is kell tartalmaznia. Ahogy Ön is írja "új technológiát miként lehetne szakdolgozatba foglalni..." A kulcsszó az ÚJ. Ha valaki egy külföldi technológiát lemásol, arra aligha fog dicséretet kapni...

3. Ha Ön is elismeri, hogy a társadalomtudományi dolgozatokat más mérce alapján kell megítélni, mint a műszaki területen írt dolgozatokat, akkor miért alkalmazza Schmitt dolgozatának megítélésére - ami sporttörténet, tehát társadalomtudomány - a műszaki dolgozatok elbírálásának kritériumait?

4. "Gondolom valamiféle társadalomtudománynak nevezett dologról lehet szó, ami lássuk be, hogy valójában nem tudomány..."
Ez pedig színtiszta primitivizmus (bár sejtem, hogy csak provokatív szándékkal íródott), a tudomány definícióját magát társadalomtudósok dolgozták ki...

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.21. 16:38:47

@Tigga: Magyarország államfője saját szájával mondta arról a 180 oldalról, hogy "átvette". Szintén a saját szájával mondta, hogy a többit nem, és most felmerült, hogy de, a többiben is bizony szó szerinti átvétele van, nem is köztudomású történeti adatokat, hanem gondolatmeneteket illetően.

Göncz Árpád mint börtönviselt volt? Nahát, annyira meg vagyok lepve. Nem tudod véletlen, miért ült? ;-)
Hallani egyébként képviselőkről is, hogy börtönben ültek, valami Wittner például. Arról nem is beszélve, hogy hősökként tisztelünk több mint tucatnyi kivégzett, felakasztott esküszegőt, többek között.

capacete 2012.01.21. 16:41:54

@Tigga:

Hű, ez biztos irónia volt, mert komolyan nehéz elképzelni, hogy egy '56-os hőst, akit a forradalomban való részvétel miatt életfogytiglanra ítéltek, valaki "börtönviseltnek" aposztrofál, és Schmittet a minden valószínűség szerint összecsalt doktorijával fölé helyezni. (Schmitt mellesleg aktívan együttműködött a kommunistákkal, ami Gönczre nem volt éppen jellemző...)

egyérintő 2012.01.21. 16:50:46

@Tigga:

Tipikusan emlékeztet ez az egész a Kurt Waldheim ügyére. Az osztrák elnök, amikor ENSZ főtitkár lett, egyfajta vesszőzésen, folyamatos ostorozáson ment keresztül. A legdurvább az volt, amikor sajtóból szerzett híresztelések alapján II. világháborús bűntettekkel vádolták meg. Az idejét végül is kitöltötte, de hiába bizonyította, hogy a híresztelés hamis, a sajtó máig, halála után is náci bűntettekkel vádolja.

Ugyanakkor most nem lehet mit kezdeni az Oroján viselkedésével! Hogyan lehet ilyet leírni, hogy:

"Talán senki nem foglalkozna azzal, hogy vét-e helyesírási hibát az illető, vagy hogyan írta, íratta vagy másolta házi dolgozatát, diplomamunkáját vagy doktoriját."

Ha valaki természetesnek veszi, hogy erkölcsös egy doktorinak a megíratása, hát azzal a gondolkodással bajok vannak! Ez kb a tízparancsolat szintjén áll, illetve bukik! Ez valóban botrány!

Törzsanyag 2012.01.21. 20:03:52

Nagyon elszomorodtam, amikor megtudtam, hogy igaz a hír.
A 2006-os mészárlás senkit nem ment fel a saját vétke alól, arra más fórum hivatott, de ahhoz hit, igaz hit nélkülözhetetlen.

Törzsanyag 2012.01.21. 20:10:31

@Counter: "Arról nem is beszélve, hogy hősökként tisztelünk több mint tucatnyi kivégzett, felakasztott esküszegőt, többek között."

Sőt, keresztre feszített istenkáromlót is!
:)

Mifolyikitt? 2012.01.21. 20:16:46

@egyérintő: Elég lenne a HVG-t, ahol lehozták. De elég sokat elárul, hogy csak magyarázkodik, de nem perel. Neked pedig gratulálok, hogy a csalást és a hazugságot természetesnek veszed.

ipartelep · http://ipartelep.blog.hu 2012.01.21. 20:38:13

@toppancs:
Igen, éppen ma demonstrálta mintegy 100 ezer idióta, hogy nekünk Mohács kell.
Üzenem nekik: Meglesz.

frontember876 2012.01.21. 20:40:00

@Tigga: szólok, faszkalap, hogy a fidesz-arrogancia, mely szerint TI ezt nem értitek, ez NEM a ti dolgotok, TI nem szólhattok bele, az esetleg működik a Kossuth-téren. De nem működik ugyebár Brüsszelben, ahol ezekben a napokban vezetik be az európai péniszt a fidesz immár gyakorlott ánuszába, és nem működik itt a neten sem, ahol a hozzád és a posztíróhoz hasonló arrogáns hülye faszfejek több száz hozzászólásban kapják meg a magukét.

Lehet a köztévén kikockázni a persona non gratat, lehet letiltani jegybankot, ellopni nyugdíjat, kussoltatni alkotmánybírót, lenyúlni mindent, ami mozog, egyet sem a fidesznek, sem neked nem lehet baszod:

Engem, vagy bárkit lekussoltatni itt a weben. Hogy ki mit ért, az pedig az én életemben még biztosan kiderül, ugyanis 35 éves vagyok. Egészen biztosan megérem, hogy ez a garnitúra vagy a böriben végzi, vagy elhagyni lesz kénytelen az országot.

Te lehet, hogy szabadságharcról álmodozol. Ahogy az előző szoci magabiztos gennyláda banda, úgy ez a takony arrogáns társaság is kénytelen lesz szembesülni mind a piaci törvényekkel, mind az eu jogszabályokkal. Te pedig majd újra szűkölhetsz a kis primkó világodban, ahogy megérdemled.

Nincs jövőtök európában. Aki bármilyen autokráciát támogat, személyi kultusz építéshez tapsol, annak előbb-utóbb szembesülnie kell azzal, hogy a szar emberek zászló alatt van a gyülekező.

Most még nagy a hangotok. Neked is láthatóan az. Kicsit vegyél elő egy történelemkönyvet, és a nagy-hangú arrogáns gecik címszó alatt nézelődj kicsit, hogy ki lett tartósan sikeres, avagy ki vonult be a történelem nagy tanárai közé ezek közül.

Aztán lapozz át Winston Churchillhez, aki azt mondta, hogy sajnos azért kell lebombázni minden német nagyvárost, mert különben nem értik meg, hogy mit tettek, mit támogattak, mihez adták a nevüket.

Rövidesen ez fog történni veletek is, és egyész Magyarországgal. Azért fognak gigantikus faszt tenni a szánkba miattatok, hogy egyszer és mindenkorra megértsétek, hogy az európai kulturált együttélés szabályai kizárják azt, hogy nagy-magyarország matricával utazunk a horvát tengerpartra, kizárják a politikai diktatúra megvalósítását, nem fér bele valamennyi demokratikus intézmény megszüntetése, és ha egy miniszterelnök 25 év aktív politizálás után kamerák előtt kérdezi meg, hogy tulajdonképpen ezek a hitelminősítők hogyan is működnek - nos akkor ő egy tanulatlan tirpáknak számít, akit valamirevaló európai politikus joggal néz le, mert dilettantizmust arroganciával pótló államférfi még nem született. Még a sötét oldalon is értettek hozzá baszod.

Úgyhogy lehet itt nagy hangon lekezelni engem is, és bárkit, de a sorsotokat nem kerülhetitek el. Lehettek százezren az utcán bayerek, bencsikek és egyéb náci patkányok mögött, egyet nagyon gondosan jegyezz meg bazmeg:

NEM ÚSSZÁTOK MEG.

trabant 2012.01.22. 00:32:58

@egyérintő:

"A tanulmány végén az irodalomjegyzékben, az első pontban a sokat emlegetett bolgár tanulmány van megnevezve! Utána még 21 tanulmány."

A forrásmgegjelölésnél az eredeti szerzők nevét és munkáik magyarosított címét adta meg Schmitt az eredeti nyelven megjelent címük helyett. Ez minimum félrevezetés.

A külföldi szerzőktől átvett kb. 200 oldalnyi szöveget sehol nem jelölte meg idézetként, a hatalmas mennyiség miatt tudatosan nem tette idézőjelbe. Ez csalás és lopás.

Ha megtette volna, azonnal visszadobják neki, mert az idézetek halmaza nem önálló kutatómunka, hanem másolás és fordítás (fordíttatás) eredménye. Ez tudatos félrevezetés.

Schmitt tudta, hogy miért nem tüntette fel a doktorijában a megjelenési helyükön az idézeteket, s az idézetek helyét oldalanként, mert akkor sose lett volna doktori címe.

Emiatt tudatosan eltervezett aljasság az itthon doktori disszertációnak "eladott" külföldi szakanyagok ellopása és kimásolása. A két évtizede történt csalás azóta sem nyomta a lelkét annyira, hogy háttérbe vonuljon, sőt még újabb csalással fel is értékelte a kisdoktoriját az uniós életrajzában PhD-nek. Schmitt Pál egy nemzetközi szélhámos, és szégyenszmre (még mindig) magyar államfő.

A tudatos lopás és az előre megfontolt szándékkal elkövetett megtévesztés miatt a robotpenna nem képviselheti sem az országot, sem a magyarokat sem külföldön, sem belföldön.

Vagy le kell mondania, vagy le kell mondatni. Más eshetőség nincs. Ha felfogná a tette súlyát és következményeit, már rég elbujdokolt volna a közélet környékéről is.

Az ilyen nemzetközi szélhámosnak el kell bujdokolnia szégyenében - örökre. Vagy börtönbe vonul, élete végéig - vezekelni.

trabant 2012.01.22. 00:57:53

@egyérintő:
"a kisdoktori nem tudományos cím, ez egy szocialista csökevény. Itt nem kellett soronként bejegyezni az irodalmat. Elegendő volt csak a végén bejelölni a felhasznált anyagot."

Ha ez így lenne, nem lenne tele a sajtó másfél hete Schmitt csalásával és plágiumával. A többi doktorált nem úgy tudja, hogy elég volt a disszertáció végén bejelölni a felhasznált anyagot.

Máskor nézz utána, ha valamit állítasz, mert különben hazugságba keveredsz!
Vagy neked sem számít, mi jelenik meg a neved alatt?

dvhr 2012.01.22. 07:28:40

Olyan nagy bűn elemelni valakinek a pénztárcáját? Hát ki nem lopott TV-t? Ki nem mászott be más nyaralójába, hogy elhozzon 10-20 ezer Ft készpénzt? Ki nem emelte el a nagymama életmentő gyógyszerét?

közelhatvan (törölt) 2012.01.22. 10:46:34

@frontember876: Bár a szóhasználatod néha erős, dühödet értem és osztom is. Remélem, a 60 évem ellenére még én is megérem, hogy a történelem helyére teszi a jelenlegi őrület és az ide vezető út felelőseit.

toppancs 2012.01.22. 11:12:16

@ipartelep: Végtelenül szomorú lenne jövendölésed,vagy vágyad? Nyilván nem volt részed háborúban,nekem se de a szüleimnek igen.Voltam a mohácsi emlékparkban,éppen elég nekünk a tiszteletteljes emlékezés.Megelégszem a maya-i jövendöléssel, eljön talán a tudati változás,ami elsöpri a jelenlegi uralkodókat akik akkor követték el a legnagyobb rombolást lélekben és sajnos intellektuálisan is,amikor szembefordította ezt a kis és kevés de általam annál jobban szeretett magyarságot itthon és külhonban is.Látszik azért pici fénysugárként, a háromszéki székely magyar /itt is gratulálok neki/megnyilatkozásából,hogy nincs veszve minden.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.22. 11:17:33

@toppancs: Minden valóban nincs, az urambátyám és a kéz kezet mos világa még áll. Amint az a bloggazda megnyilatkozásából süt.

fidesz = házmesterek pártja 2012.01.22. 11:42:21

@Counter: ami leginkább szomorú/dühítő, hogy ha ugyanezt egy maszopos, lompos v. ex-szadis politikusra bizonyították volna rá, akkor ennek a blognak az egyáltalán nem tisztelt, gerinctelen gazdája, az elsők közt követelné hörögve az illető fejét és hogy takarodjon...

toppancs 2012.01.22. 13:12:10

Mindnyájatoknak!Nem gondoljátok,hogy, ez az " Oroján"iromány megrendelésre készült?Egyszerűen nem tudom elhinni,hogy mai, úgymond tanult fiatal ilyen primitív megnyilatkozással kitegye magát barátai,szülei,szűkebb és tágabb környezete szégyenére,sőt elv-társai esetleges megvetésére is.Szerintem provokatív megrendelés!

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.22. 13:28:30

@toppancs: Oroján arccal-névvel, fideszes vezetőként teszi közzé a véleményét. Ha provokáció volna, repülne. Elég nagy nyilvánosságot kapott, az ilyesmi pedig gyorsan folyik le a Fideszben.

toppancs 2012.01.22. 13:36:57

@Counter: Hogy a háttérben mi van, azt nem tudjuk.Láttam én már falon pókot.

hdnctrl 2012.01.22. 14:06:12

Broáááááááááááf az egész poszt... kb. mint Egerszegi Krisztike "levele" 2002-ből.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.22. 14:10:49

@toppancs: Nem kell összeesküvést gyanítani ott, ahol az emberi gyarlóság elégséges magyarázat :-)

Egy megrendelésnek pedig célja kellene hogy legyen, itt pedig más cél nem látszik megvalósulni Oroján személyes megszégyenülésén kívül.

nagypapi · http://kozosgomba.blogspot.hu/ 2012.01.23. 15:10:00

Kedves Oroján,

nem olvastam végig az összes kommentet, ha már megírták, akkor elnézést.
Tudja, kedves Oroján, nem a puskázással van baj, azt valszeg mindnyájan elkövettük egyszer-kétszer, maga is, én is. Nem is vittük semmire, ha érti, mire gondolok.
A baj az, kedves Oroján, hogy SP a trambulinról pisált abba a medencébe, amibe amúgy mingynyájan belepisálunk, csak diszkréten. További baj, kedves Oroján, azzal az "úszómesterrel" van, aki mindezt látván, elegánsan félrefordul.

pelikánjózsefgátőr 2012.01.23. 21:30:50

Sok kisebbrendűségi komplexussal küzdő ember igyekszik e fórumon történelmi léptékben mérhető dolgokról és emberekről saját magára nézve sajnálatraméltó stílusban ítéletet mondani. Kényszeresen.
Akármi is készteti erre Önöket Tisztelt - és általam kevésbé megbecsült megnyilatkozással megáldott- vagy megvert olvasókat/bloggereket, talán nézzenek magukba.
Milyen eredmények, milyen érdemek szólnak Önök mellett, van- e széles e hazában egyetlen ember is, aki valamiért felnéz Önökre? Irományaikat tekintve kétséges ugyan számomra, de valaha írtak- e egyetlen szakdolgozatot is, nemhogy - urambocsá:-) -kisdoktorit...
Ugyan! Önök Hölgyeim és Uraim a múlt emberei, akik közül most nem egy elérkezettnek látta az időt, hogy egy ÁLLAMFÉRFIÚT, egy bajnokot, egy minden tekintetben kifogástalan "nemzeti jelképet" szidalmazva valakinek érezze magát egy másodpercre. Szánalmas!
A blog tulajdonosról pedig csak annyit: demokratikus országban élünk, szabad véleményt nyilvánítania, különösen a saját blogján :-) MINDENKINEK!

borovi 2012.01.23. 23:21:29

DOKTOR smitt operálhat is???

borovi 2012.01.23. 23:23:08

@pelikánjózsefgátőr: "valaha írtak- e egyetlen szakdolgozatot is, nemhogy - urambocsá:-) -kisdoktorit..."
Miért, szerinted DOKTOR smitt írt?

borovi 2012.01.23. 23:31:04

"sosem éreztük, hogy ő valami nagyon tökéletes, nagyon magas rangú, kimért kiborg lenne"
De milyen remek aláíró kiborg vált belőle!

Doktor PHD belebeszélek (SP után szabadon...) 2012.01.24. 16:25:19

Oroján Sándor
Heves megyei képviselőnek:
.
Önnek egyszerűen fantasztikusak az anatómiai adottságai. A köztársasági elnük már régen Budapesten van, ön meg képes Egerből nyalni a seggét...
Anatómiai csoda.

Viktus 2012.01.24. 19:53:45

Fidelitas: VV Feri akkor nem segített Avason, amikor megtehette volna
A szervezet szerint a panelba beköltözött Gyurcsány Ferenc egy jó vágóképért bármire képes Miskolcon.

index.hu/belfold/2012/01/24/fidelitas_vv_feri_akkor_nem_segitett_avason_amikor_megtehette_volna/

Ez a durva amit Gyurcsány bohóckodik nem Sanyi ártatlan naiv bejegyzése

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.24. 20:05:02

@Viktus: Hát még ha ártatlan naiv blogbejegyzés volna ;-)

Egy kis ártatlan naivitás:
www.scribd.com/doc/27208108/Roald-Dahl-Parson-s-Pleasure

Májking 2012.01.27. 08:12:06

@egyérintő:

Kicsit már leültek a kommentek, de

1.Azt mondod, ez az Oroján nem a Fidesz embere, akkor mit keres ott legfelül a Fidesz meg a Fidelitas logója?

2. Szocialista doktoriról írsz, ez 1992-ben történt, épp MDF-kormány volt hatalmon.

3. Nem te vagy maga Schmitt személyesen?

4. Ígérd meg, amikor már hivatalosan is lebukott az általan buzgón védett elnök úr, visszajössz ide, és mindenkitől elnézést kérsz!

Májking 2012.01.27. 08:13:35

Még annyit, az a disszertáció soha Scmitt kezében nem volt, akkor látta először, amikor a "védésre" odaült a két sameszával.

anyátok 2012.03.22. 20:08:56

Na gyerekek, magam is, családom nagyobb része is kis, nagy, sőt, újabban akadémiai doktor. Elnökünk devalválta ugyan a fokozatainkat, de mi még megdolgoztunk érte.
Nem baj, barátai megoldják előbb-utóbb, hogy az MTA kooptálja rendes tagként - ha másként nem megy, törvényileg leváltják az akadémikusokat, ahogyan a bírákat szokás.

Közbiztonság Szilárd 2012.03.30. 02:13:50

Tegyük hozzá: smit plagi sosem volt semmiben a világ legjobbja.

Aranyat csak csapatban nyert, többnyire úgy, hogy pástra sem lépett, ő volt a tartalék.

Nem véletlen, hogy egyéniben nem ért el semmit.
De legalább a csapattársai (akik közt voltak tényleg a világ legjobbjai, akik egyéniben is nyertek) eredményein nem tudott mindig annyit rontani, hogy ne nyerjen a csapat.

Hát ennyit erről.

ifj. Farkas Gyula · http://kosbor.blog.hu 2012.03.30. 15:48:42

Kedves kommentelők!

Ma a Híradó után a köztársasági elnök úr magyarázkodni fog. Érdemes lesz odafigyelni egy ilyen arany (Au) emberre! Ő ugyanis még sosem hazudott!

Üdvözlettel,
ifj. Farkas Gyula

fidesz = házmesterek pártja 2012.03.30. 16:24:14

@ifj. Farkas Gyula: kevered a két komcsit! Aki sosem hazudott, az egy bizonyos orbán viktátor! Shit Palika még nem nyilatkozott ilyesmit. :D

ifj. Farkas Gyula · http://kosbor.blog.hu 2012.03.31. 09:39:46

Tisztelt! @al kotmány aláiro álamfö - alias másolo gépp: Emlékeim szerint ő is hordta a kokárdát annak jeleként, hogy még soha, de soha nem hazudott. Elnézést, ha tévedtem.

Démonmac1 2012.03.31. 19:45:17

"egyenes jellemű, példamutató ember, akire felnézhet Magyarország"
Így az elmúlt napok viszonylatában, többszörösen is bebizonyosodott, hogy
Magyarország szégyene.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.03.31. 19:56:42

@Démonmac1: Ugyan hagyd, sajtóképeken látszott a blogszerző a tegnapi Schmitt *melletti* szimpátiatüntetők között.

Egyenes, jellemes székely ember ő, akinek a tetteit sohasem a politikai haszonlesés, hanem csakis a szilárd keresztény-nemzeti értékrend vezeti.

pistola 2012.03.31. 20:00:23

kedves posztíró, oroján sándor!

na most mi a fasz van???? hogy érzed magad???

:DDDDDD

tintamin 2012.03.31. 21:12:57

"És tegyük szívünkre a kezünket: olyan nagy bűn..."

Öregem, neked vagy nincs szíved, vagy valami óriási probléma van az erkölcsi érzékeddel: IGEN, OLYAN NAGY BŰN.

A jövő politikusainak ezek szerint jó tanítóik vannak: mocsárban élnek már most, képtelenek objektív értékrend alapján elválasztani a pártérdekeket a morális emberi értékektől.
Az ilyenektől ne várjunk megújulást, változást, tiszta, értékelvű politizálást, netalántán emberiességet. Megy tovább az a mocsok, ami van. Gratulálok.

Jaj nekünk, ha belőled lesz valaki.

krj 2012.09.21. 15:09:02

de legalább azóta sem törölted ki a posztot. remélem, nap mint nap olvasod és ízlelgeted, milyen felköpni és aláállni. szerencséd, hogy pártod és kormányod skiccpali ügyén túl is alkalmat alkalomra halmoz, hogy belenézhess a görbe tükörbe, ahol minden narancs. és parancs.
süti beállítások módosítása