HTML

Business & Technology

2012.03.12. 19:57 :: Oroján Sándor

Március 7-én, Siófokon zajlott az IT-iparág vezetőinek Business & Technology - Find your size! című konferenciája, az IVSZ és ITBusiness szervezésében. Az első napon én is előadó voltam, a "válság, kényszer, válságból előny" blokkban, melyet Beck György, a Vodafone vezérigazgatója moderált.

A Fidesz Infokommunikációs Munkacsoportjának ügyvivőjeként beszéltem a párt kormányra kerülés előtti célkitűzéseiről, majd annak megvalósításáról, az elmúlt közel két év elért és néhol késésben lévő sikereiről.

Az iparági rendezvényen szó esett aktuális kérdésekről, a Tiszta Szoftver programról, az állami, negyedik mobilszolgáltató beindításáról és az eddigi mérföldkőnek számító siker, a Nemzeti Távközlési Gerinchálózatról.

Összességében megállapítást nyert, hogy ugyan a nehéz gazdasági körülmények, az elmúlt nyolc év terhes öröksége, a szétzilált államigazgatás késleltetik a klasszikus, állami beruházásokkal történő gazdaságélénkítést az IT-szektorban, a nehéz körülmények ösztönzően hatottak a kormányzatra, a megtakarítással, racionalizálással járó projektek beindultak, esetenként be is fejeződtek.

Az iparág vezetői nagy örömmel fogadták, hogy a közelmúltban kezdeményeztük a közoktatásban a vakon gépelés oktatásának bevezetését, reményüket fejezték ki, hogy az Oktatási Államtitkárság nyitott lesz a javaslatra.

Szólj hozzá! · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://orojan.blog.hu/api/trackback/id/tr624312696

Trackbackek, pingbackek:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása