HTML

Jelölt a Heves megyei Fidelitas

2013.05.28. 12:55 :: Oroján Sándor

generation-y2.jpgMájus 24-én, Egerben tartotta ülését a Fidelitas Heves Megyei Választmánya. Az összejövetel célja volt, hogy a júliusban esedékes Országos Tisztújító Kongresszusra elnököt és alelnököket jelöljön Heves megye.

Megtisztelő számomra és ezúton is köszönöm, hogy a tagok egyhangú szavazással jelöltek engem ismét a szervezet országos alelnökének, és egyhangúan szavaztak jelölttársaim, barátaim esetében is.

Választási évet megelőzően a Fidelitas Tisztújító Kongresszusának mindig nagy tétje volt. Itt dől el, hogy a szervezetet kik vezetik majd a választási kampányok idején, kik küzdenek majd a médiában és minden fórumon az általunk képviselt értékek mellett.
Emellett azt gondolom, sokkal fontosabb dolog is eldől az idei Kongresszuson: hogy képesek vagyunk-e az Y-generáció számára hiteles üzeneteket közvetíteni a következő két évben (erős kick-off lesz-e ehhez a Kongresszusunk), valamint képes-e a szervezetünk egységet teremteni az egyéni ambíciók szerteágazó érdekei között - és ezáltal erős szövetségesként működni.

Heves megye ennek szellemében "tette meg tétjeit", a támogatottjainknak sok sikert kívánunk a Kongresszusra!

A jelöltek listáját a Fidelitas Heves megyei honlapján lehet megtekinteni:
http://www.heves.fidelitas.hu/index.php?act=hir&id=103

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása