HTML

Bloglaunch

2008.02.11. 21:29 :: Oroján Sándor

Ma képviselői fórumon mutattam be az orojan.blog.hu-t, a városi könyvtárban. Ezúton köszönöm minden jelenlévőnek a részvételt, remélem, legközelebb is megtisztelnek érdeklődésükkel.


A rendezvényen több dologról is szó esett.
Legfontosabbnak a Szabó Zsolt által megfogalmazott kritikát tartom, amely rávilágít: az idei, hatvani költségvetés jelentős hitelfelvétellel számol.

A költségvetéssel kapcsolatban itt az ideje, hogy kimondjuk: Hatvan fejlődését a Boschnak és az ipari parkjának köszönheti. A befolyó pénzt elkölteni nem nagy művészet; a megszerzésében viszont nagy szerepe volt Szinyei Andrásnak éppúgy mint Farkas Kálmánnénak.



Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a következő pár hétben a szocialisták, lokálpatrióták egymás vállát fogják veregetni, milyen remekre sikerült a "nullásra kihozott" költségvetés. Annak tükrében, hogy mintegy 1,1 milliárd forint iparűzési adó folyik be csak a Boschtól (a költségvetés 20%-a), azzal együtt, hogy a kórházat magánkézbe adták, az iskoláktól pedig több tízmilliós tételeket vonnak el - nincs mire büszkének lenni. Ezt ajánlom mindenkinek a figyelmébe, aki a költsévetésről ódát zengő szocialistát lát a következő napokban.
Végül egy tény. A költségvetés az iskoláktól, óvodáktól 190 millió forint elvonásával számol. És ne ködösítsenek, hogy mindez csak az étkeztetés kiszervezése miatt van így. Ez kamu, hiszen az étkeztetés nem 200 milliós tétel...
A Kulturális és Oktatási Bizottság tagjaként ilyen költségvetést megszavazni nem tudok, emellett felháborítónak tartom, hogy a korábbi ígéretek ellenére, mégis 190 millió forintot vonnak el az intézményektől.




17 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://orojan.blog.hu/api/trackback/id/tr92335565

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nagy Vuk 2008.02.11. 22:25:17

Ez már igazi tömeg volt a nagysikerű parkolásos buli óta!( akkor 13fő most kb 20)
Kedves sanyika!
Olvastam ma ezen a blogon egy nagyon bunkó ember kirohanását ön ellen. ( le vette, jól tette.)
Azonban van neki is igazsága, néhány dologban. ön nagyon antipatikus fiatalember akiről- szerintem- messziről lerí a gátlástalansága, a hatalomvágya.Ez egy dolog. A magyarok nagyon nehezen viselik el, ha fiatal felelőtlen srácok mondják meg nekika "tutit". ön mondenkit kioktat, olyan emberekkel kötekszik akik köztiszteletben állnak, akik tenni akarnak és tesznek is ezért a városért. ön a politikai karrierje érdekében mindenen és mindenkin átgázol. ( magánügye..) Az viszont már nem magánügy, ha folyton elferdíti a tényeket, hangulatot szítja stb.
Sanyika! Ez egy nyugodt, csendes, folyamatosan fejlődő kisváros. Próbáljon talánmáshol szerencsét- és csinálja a balhét- máshol. Ma már nagyon sokan megmosolyogják önt, ne várja meg amíg kiröhögik.
Legyen szerényebb, sokkal szerényebb, talán tovább juthat..

thabil 2008.02.11. 23:30:53

Amit igazán sajnálok, hogy senki sem mer és senki sem tud igazán érdemi témákban nyilatkozni. Ciki lenne szembenézni, mit összehazudtak a szocik parkolási ügyben, kórházzal, stb. Van egy ember, aki felvállalja a blogolást. Kevesen merik, nemde? Mások álnéven írnak, mert nevüket nem vállalják, nyilvánvalóan látva, hogy én sem teszem. Miért tenném, nincs megbecsülés, csak saját érdekeink alapján értékelünk, saját magunk "védelme érdekében" Ugyanis van aki fél. Sándor azonban nem fog megijedni a saját árnyékától és biztosan tiszta fejjel tudja majd kezelni az ilyen hozzászólásokat is, nincs az az ember aki el tudja tántorítani a céljaitól, a blogolástól. Ez akárhogy is nézzük egy eszköz arra, hogy kapcsolatot teremtsünk a számunkra érdekes emberekkel. Hogy hogyan tesszük ezt a mi s leginkább "Sanyika" dolga. Abban is biztos vagyok, hogy nincs az az illető aki moderálásra szorul, ugye kedves blogolók? Ő bizalommal, az emberek felé tett bizalommal készítette ezt az oldalt. Legalábbis én így érzem. Így hát hátra kedves mindenáron rossz akarók. Bújjatok elő, Sándor is "csak" képviselő, ahogy bárki más, kinek joga van ezen a fórumon véleményt nyilvánítani. Az ember akkor tiszta igazán ha őszinte. Tartozz Te is ezen kevések közé.

fáraó 2008.02.12. 20:30:24

Nagy Vuk!
"Sanyikát" bármi egyéb kategóriába be lehetne sorolni, csak a "felelőtlen srác" kategóriába nem! Nézze meg a munkásságát, azt, hogy mennyit dolgozik, a felelőtlen srácok nem ezt teszik!
Tisztelettel!

sharp 2008.02.13. 09:45:11

Gratula a bloghoz! Ilyen önimádó blogot rég nem láttam. A hatvani fidesz 20 fős támogatói bázisa is ott volt. Ez már eredmény. Sanyika tényleg röhögnek rajtad!!! Sokan! Nem gondolod hogy hülyét csinálsz magadból? Gátlástalan ember vagy te! Hatalommániás, és pénzsóvár!

sütike 2008.02.13. 09:53:47

Egyszerűen nem értem: érdemi vitába senki nem mer bocsjtákozni? Vagyis hazudok, értem. Senki nem mer. Nem véletlen. A kárörvedők min röhögnek, közmeghallgatáson még tízen sincsenek soha. Nemhogy harmincan, ja és nem húszan.
Miért szidjátok Sanyit? Gátlástalan, hatalommániás? Én ismerem, nem ilyen. Rendes gyerek, és ha hiszitek ha nem szerény a minden napokban. A többi politikus meg azért nem mer blogot indítani, mert hazugságon kapnák mint a sánta kutyát. Kapták is jónéhányukat már.

ikszdé 2008.02.13. 11:38:02

Én nem értem ez miért önimádó, nem is róla szól hanem Hatvan városáról azon belül meg nyilván a Sándor és a Fidesz álláspontjáról...Ez talán csak normális, hogy van egy képviselő akinek van álláspontja, véleménye és hamár megválasztották elmondja annak, aki kiváncsi rá, hogy ő hogyan látja a városi dolgokat, kicsit közelebb hozza az emberekhez. Gondolom Te nem a bejegyzéseket olvasod, mivel azokban nem is találsz önimádatot.
Gyurcsány blogja akkor mi?Ő picit sem önimádó? picit sem az ország megváltó és mindent megreformáló és megmentő szzerepében tündöklő alak? A végén ő fogja a Nirvanába bevezetni a magyar(balga)népet!És akkor ő lesz mindeki példaképe...gondolom neki nem írsz be ilyen baromságokat, mert hűséges szociszavazónak tűnsz. Szerintem egyébként tök normális, hogy neki is van blogja, sőt kell is az ilyen! Csak Ő hiteltelen ember, saját bevallása szerint is, hazudik, eltúrja úgyhogy így az esetében nincs miről vitázni, felőlem mondhat bármit már úgysem hiszek neki. Hazug embert meg csak hazug ember tud követni! Tiszta a lelkiismereted sharp?

sharp 2008.02.13. 20:43:22

Igen tiszta! De ezek az Oroján féléknek nem. Meg kell nézni mit műveltek a hatvani fideszben. Minden csak a pozició harcról szól. Sanyika a önkormányzatban is pozíciókat akart szerezni. Csak Érsek nem hülye hogy ilyen pisist a tűz közelébe ültessen. Sanyika meg most meg van sértődve. Aztán meg ott van a fidesz elnök. Azok a híírek járják, hogy nagy ügyek vannak ellene folyamatba. Mondjátok mit akarnak ezek az emberek? Maguktól még a seggüket sem tudják kitörölni!

Shuwy 2008.02.13. 21:16:32

Nagyon ügyesek vagytok Srácok! Van valaki aki fiatal kora ellenére már rengeteg tapasztalattal rendelkezik, vannak céljai, ami a legtöbb politikusétól eltérően nem csak a saját pénztárcájának megtömése. Lehet hogy még nem mindent dolgát végzi kitűnően, de úgy gondolom nincs olyan aki ne követne el hibákat. Övé és a hozzá hasonlóké a jövő, akik akarnak TENNI is valamit a jó ügyért. És ti mást sem csináltok csak a másik embert kritizáljátok, tegyetek le valami értékeset az asztalra!!!

ikszdé 2008.02.13. 23:19:20

sharp siad: "Igen tiszta!"
ennek csak örülni tudok :)

A hatvani fideszbe meg nem igazán látok bele :( de nagyon sejtelmesen írsz.pl azt is beszélik, hogy van egy ország európában abban az országban van egy város, abban van egy ház abban van egy kislány, abba meg állítólag mindannyian benne vagyunk, meg ő is bennem meg mindenki mindenkiben benne van. Én is benne lennék, hogy végre ne ilyen sz@rokra kenjék el az adóforintjainkat...

Titusz 2008.02.15. 06:57:53

A blogot olvasgatva az a régi vicc jut eszembe, mikor a pokolban a magyarokat melengető üst mellé nem kell őrzőt állítani... Mert ha valamelyikük netán kiugorna, a többi úgyis visszarántaná...

Van egy önkormányzati képviselőnk, aki a képviselői munka részének érzi a nyilvánosságot, és tesz érte valamit. Ezért nem kell dícsérni, nem kell szeretni, de tiszteletet mindenként megérdemel.

Annyi tiszteletet, hogy ha véleményt írunk blogjába, akkor a véleményünk maradjon tárgyilagos, netán építő jellegű kritika. Bunkóságnak tartom, ha valaki névtelenül úgy támad, hogy nem a blog esetleges hiányosságait kifogásolná, hanem ez helyett korral, belső fidesz ügyekkel poénkodik, elterelve ezzel a figyelmünket a kezdeményezésről, elfedve a kisváros valós gondjait, melyekről a blog is szól... Természetesen, minden hozzászóló - még ha névtelen is marad - írásával önmagát minősíti.

Van egy "összeesküvés-elméletem". A hatvannal foglalkozó "polgári hangvételű" blogok mindegyikén megjelenik valaki, aki meglehetősen grafomán módon megpróbálja a többi beírót kioktatni, "lesajnálni". Megtesz mindent, hogy ott érdemi beszélgetés ne tudjon kialakulni. Sajnos, itt is felismerhető ez a stílus egy-két hozzászólásban.

Érdemes lenne ezt az úriembert, (vagy embereket), ezt a szemléletet valahogy megakadályozni abban, hogy ne az ők szándéka érvényesőljön és az alptémára próbáljunk érveket hozni.

Nagy Vuk 2008.02.15. 21:42:09

Titusz!

Ezzel a képzelőerővel amerikában kellene forgatókönyveket írnod!

Az a baj, hogy egymást hülyítitek úgy,hogy:
- semmi információval nem rendelkeztek adott téméban amihez hozzászóltok
-a tényeketis képtelenek vagytok elfogadni, vagy nem is értitek meg amit mondanak
-nem is azzal a céllal szóltok hozzá, hogy érdemi választ kapjatok

Ragtapasz 2008.02.16. 11:59:36


Van egy önkormányzati képviselőnk, aki nem fél a nyílvánosságtól. Aki létre hozott egy blogot, mert úgy gondolta, hogy ha már az emberekért dolgozik,ez a feladata, talán megkellene hallgatni az embereket. Hallani az emberek szavát, baját, megoldást találni rá, hogy NEKÜNK jó legyen. Ez ennek a blognak a nyílt szintere....Ezzel mi baj van?? Nem az a lényeg, hogy hányan voltak ott bloglaunch-kor, hanem hányan akarnak ÉPÍTŐ kritikával segíteni Sándoron, Magunkon ,Hatvanon. Meghallgat minket,hogy javíthasson a hibáin, hogy minnél jobban képviselje Hatvan és lakosai érdekeit.
Ebben mi kivetnivaló van?

Titusz 2008.02.16. 17:01:51

Tisztelt Nagy Vuk!

Köszönöm válaszod, "elismerésed". :)

Sajnálom, hogy a blog általam kívánt hangneméről nem volt véleményed, mármint arról, hogy itt ne személeskedő, lekicsinylő legyen a hangnem, és adjunk meg egymásnak alapvető tiszteletet.

Véleményedre reagálva:
szerinted mi itt
- semmi információval nem rendelkezünk...
- a tényeket képtelenek vagynk elfogadni...
- nem azzal a céllal szólunk hozzá, hogy érdemi választ kapjunk.

Segíthetnél elmagyarázni, hogy szerinted Te miben tudsz ezen a helyzeten változtatni:
- Jólértesültséged hangoztatása mellett milyen konkrét infóval szolgáltál hozzászólásaidban?
- Cinikusságodon és tiszteletlenségeden kívül mi az amit nem tudtunk tőled elfogadni?
- Egyáltalán Te milyen célból szólsz hozzá, és ha ez egy ennyire nem megfelelő társaság számodra, akkor miért vagy ennyire mazochista, hogy velünk töltöd idődet?

Nagy Vuk 2008.02.16. 17:12:29

Kedves ragtapasz!

Ugye te sem hiszed el, amit leírtál?
Nem Hatvanról szól ez, hanem egyéni politikai ambíciók kielégítésére, csak gyenge még a fal amire építkezne szegény.
Építő kritika kell, ami segít sanyikán? Jó, legyen.

HAGYD AZ EGÉSZET A FRANCBA, NAGY MÉG NEKED EZ A KABÁT!

A szocik ezért megvernek, mert nekik pont ilyen politikai ellenfél kell. Szinte optimális!
- rutin és tapasztalat nélküli,
- arrogáns
- átlag embereknek únszinpatikus
- felkészületlen
- kellően elvakult
- nem tanul saját hibáiból
- saját társait is letaposná, az egyéni előmenetele érdekében
-saját társai sem szeretik és nem bíznak benne
( ezeket a véleményeket, mint képviselőre és politikusra értem Lehet ő a magánéletben jó srác és nagyszerű haver, de ez egy más pálya)

Hajrá sanyika!
Van egy jó hírem is azért. Megúntam ezt a blogot. Viszlát mindenkinek!( neked is sanyika....)

thabil 2008.02.16. 19:16:24

Akkor most 2 perces "gyász"szünet, Vukkocska itthagyott minket...:)

silversun 2008.02.16. 23:46:46

Igazából nem értem, miről folyik a vita. Minden párt úgy kampányol magának, ahogy tud: van, aki hülyeségeket beszél nyilvánosan vagy kevésbé nyilvánosan, mások meg blogot indítanak. Ez van; és ha már egyszer ezt kell elviselnünk, akkor ideje lenne felnőtt fejjel gondolkodni. Akinek tetszik a blog, az biztos rendszeresen fogja nézegetni, akinek meg nem, vagy más a politikai hovatartozása, annak szintén érdemes néhanapján idepillantania, hiszen legalább megismeri a másik fél véleményét. Mert ugyebár abból is tanulni lehet, és esetleg a másik is mondhat valamit...
Ami meg a hatalomépítést, pzíciószerzést illeti: ki merné tiszta szívvel állítani, hogy akad olyan politikus, aki legalább egy kicsit (de inkább nagyon) ne törekedne erre? Ezen kár vitatkozni, legfeljebb a módszereken érdemes elgondolkodni.
Ami pedig a blogot illeti (mert ugye, ennek a fórumnak ez lenne a lényege): én nem vagyok hatvani, de ha az lennék, igenis hasznosnak találnám. Az ember csak úgy alkothat építő véleményt, és úgy dönthet felelősen, ha minél több információt szerez. Valószínűleg a szocialista és fideszes platformokon nem fognak megegyezni a tényként közölt számok és hasonlók, de a hatvaniak a saját bőrükön tapasztalhatják, melyik vélemény lehet inkább közelebb az igazsághoz...

Ragtapasz 2008.02.17. 01:33:06


Tisztelt Nagy Vuk!

Remélni tudom, hogy fent említett indokok vezérlik ennek a blognak a létrejöttét. Benyomásom szerint a blog nem csak propagandáról szól( legyen negatív vagy pozitív), ha ez így lenne véleményem szerint sokkal hatásosabban is le lehetett volna készíteni, pl. tele lenne "Szavazz Sándorra", vagy "Uncle Sándor needs you!" mondatokkal 32-es betüméretben , de ez nem így van. Erre a blogra felkerülnek ügyes bajos gondok/hírek, amikkel kapcsolatban véleményekre kiváncsi a blogszerkesztő. Ennyi. Természetesen ma egy politikus a fogát nem tudja megmosni propaganda nélkül, így itt is ott van a magyar narancs a toppon, de ezen nem is kell meglepődni.
Viszont a blogot építő kritikával is szeretném illetni. A jelmondat, és a hatalmas Sándor arc-tól szinte teljesen betölti a monitorom, ez már TÚL SOK SÁNDOR!! Kérem egy csöppet szerényebben, értem én , hogy ég magában a tűz, de ne essen túlzásokba, elrontja a hitelességét.
Gratulálok a bloghoz, elsőre nem is rossz

u.i.: Nagy Vuk-nak sok szerencsét a továbbiakban