HTML

Elbukott az MDF kezdeményezése

2008.02.14. 19:52 :: Oroján Sándor

A képviselő-testület mai döntésével megtagadta az emberektől, hogy véleményt nyilvánítsanak parkolási díj kérdésében.
A FIDESZ volt az egyetlen frakció, amely annak ellenére, hogy nem értett egyet a kérdés megfogalmazásával, annak ellenére, hogy az MDF az aláírásgyűjtés során támadott minket és javaslatainkat, megszavazta a népszavazási kezdeményezést.

Mint "témagazda" a FIDESZnél, fontosnak tartottam kiemelni: akkor is meg kell hallgatni az embereket, ha nem a mi álláspontunkat visszhangozzák, akkor is, ha a szánk szélébe kell ehhez harapni. A politikusnak nem az a dolga, hogy saját vélt, szakmainak titulált álláspontját keresztülvigye a társadalmon, hanem hogy a város, a városban élők érdekeit képviselje, ne szégyelljen meghajolni az egyértelmű többség akarata előtt.


Én, személy szerint továbbra is úgy gondolom, az Európai Modell bevezetésével a kecske is jóllakna, és a káposzta is megmaradna. Nem lenne zsúfolt a központ, nem fizetnének a hatvaniak indokolatlan sarcot, és nem kéne a zöld területek rovására újabb parkolókat építeni.

Kár, hogy a szocialisták nem voltak hajlandók egyeztetni sem. Kár, hogy a mai napig ezen vitatkoznak, még mindig azon vannak kiakadva, hogy miért testületire viszünk be egy előterjesztést, miért nem bizottságira. Miért épp akkor és ott akartunk egyeztetni. (persze, ők soha, sehol nem akartak)
Itt lenne az ideje lemászni az elefántcsont toronyból, és meghallani, mit szeretnének a hatvaniak. Hogy nem ezt, az biztos...

Költségvetésről később írok, most mennem kell, "halaszthatatlan közfeladataimat ellátni". :)

15 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://orojan.blog.hu/api/trackback/id/tr30339517

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nagy Vuk 2008.02.15. 09:54:40

Véleményem az, hogy inkább az iskola befejezésével kellene többet foglalkozni! ( ez a hatvaniaknak is jobb lenne, mert kevesebbet foglalkozna velünk, így kisebb lenne a kár is amit okoz.)

Nagy Vuk 2008.02.15. 10:00:09

Ahhoz képest, hogy Szabó úr(frakcióvezetőjük) a népszavazási kezdeményezést is felelőtlennek, KOMOLYTALANNAK nevezte igen gyorsan sikerült az irányváltás!

sütike 2008.02.15. 10:18:15

Te VUK! Iskolázatlan Gál J.-nek is üzened ezt? Tudod, sok szoci képviselőnek nincs és soha nem is lesz diplomája Hatvanban se. Anyázd őket is, jó?
Az MDF hülyeséget csinált. Rossz kérdést tett fel, vidékiekkel is aláíratta (láttam), stb. Komlytalan volt, nem is jött össze a kellő számú aláírás.
Mátét lefejelték mint méhecske a bibét.

Szabóéknak igazuk volt és van. Következetesek. Nem forognak jobbra balra. Fáj?

Nagy Vuk 2008.02.15. 10:46:04

sütike!

Életemben soha senkit nem anyáztam.

Szabó Zs. komolytalannak és felelőtlennek nevezte , majd támogatták..., hol lehet itt kimutatni a következetességet.( ami még fontos: a FIDESZ javasolta a fizetős rész kibővítését. Ez messze áll az MDF ingyenességéhez)

László 2008.02.15. 14:10:51

Az a bosszantó az egészben, hogy szerintem még az MSZP számára is az lett volna a legkedvezőbb, ha elfogadja ezt a népszavazási kezdeményezést.

Hiszen akkor "meghallgatta" az emberek véleményét. Továbbá a szavazás eredményének függvényében vagy megerősítést kap, hogy a fizetős parkolás valós igény, vagy megismeri és elfogadja a tényt, hogy nincs rá szükség. Mindkét változatban nála marad a kezdeményezés, ráadásul, bármi is a végeredmény, ennek különösebb hatása nem lenne a város üzemeltetésére, gazdálkodására. Egy ilyen döntéssel viszont növelhette volna népszerűségét, megerősítette volna a bennük bízók táborát. Kifoghatta volna a szelet az ellezék vitorláiból...

Nagy Vuk 2008.02.15. 19:46:34

Nem variálni kellett volna, hanem összegyűjteni 25%-ot.
Mindenhol népszerű ( még ha nem is logikus), hogy valamiért NE kelljen fizetni.
Ha az lett volna a kérdés, hogy kelljen fizetni és "csak" 12% jön össze, azt mondom : siker!
Ez ellen, ennyit összekaparni: kudarc.
Szépen haza kellett volna menni szégyenükbe, nem ünnepelni...

sütike 2008.02.15. 23:16:20

nagy vuk. Balf@sz vagy.
Az MDFtől szép teljesítmény, hogy alig érzékelhető nem működő pártként ennyi aláírást összeszedtek. Nekem is tele a hócipőm azzal, hogy a parkolóink üresek, az ingyenes utcácskák tele, bosszankodik a város.
Nem kéne gőgös szocinak lenni.
Ha kérhetlek, írd le többször, hogy jó a mostani parkolási rendszer. Legalább minden olvasó látja, mennyire pártkatonaként kommentelsz. Látják, mennyire nincs igazad most se.

Nagy Vuk 2008.02.16. 06:34:23

Kedves kis sütike!

Nagyon agresszív vagí.Írásaid hemzsegnek a trágárságoktól, személyes támadásoktól.
( én? gőgös szoci? ha, ha, ha,! Meglepne, ha azt mondanám, hogy SOHA nem voltam pártnak tagja és a renszerváltás óta még nem is szavaztam?)

Az a gond ezzel, hogy nehéz a sorsa a jobboldaliaknak ma Hatvanban. Kevesen is vannak, és igazából nincs olyan téma amivel támadni lehetne a szocikat. Mire mondhatnának nemet? Csatorna építésre, utak aszfaltozására, játszóterek, Buszpályaudvar, sportcsarnok építésre, átlátható, ellenőrizhető beszerzésekre, iskolák és óvodák felújítására stb. Ugye erre nem lehet. Ki kell valamit találni, na de mit?
Ötlet semmi, tehát lenyúlták az MDF ingyenes parkolós- amúgy gyönge- ötletét. Erre tellett...

Még azt várom, hogy közülük valaki rádöbbenjen, hogy nem jól szavazott amikor igen gombot nyomott a kocsmákkal foglalkozó rendeletnél, és most támadni keztdje. ( biztos vagyok, hogy ez is bekövetkezik!)
Következetesség Istenem......

László 2008.02.16. 08:15:24

Azért arra nem lennék büszke ennyire, hogy a rendszerváltás óta nem szavaztál, nem éltél a demokrácia adta lehetőséggel. De így már érthetőbb nagy ellenállásod a népszavazási kezdeményezéssel szemben.
Azért az számomra jelent valamit, hogy a "szoci sikerek" sorába nem sorolod a kórház ügyét. Pébzköltésben tényleg jó lehetőségei voltak a városnak az elmúlt időszakban, az már más kérdés, hogy mit, mennyiből és kikkel oldaottak meg. Tudod, a mézesbödön mkörül is zsonganak az éhes darazsak....

Ragtapasz 2008.02.16. 10:40:35

Tisztelt Nagy Vuk!!

Kérlek válaszolj három kérdésemre:
(Bocsáss meg amiért tegezlek, a rutin meg az évek)

1. Szerinted jól fog működik a parkolási rendszer?

2. Van autód, és ha igen szoktál- e vezetni?

3. Szerinted amit Eu-ban beválltan használnak, azt nekünk hülyeség átvenni?

Nagy Vuk 2008.02.16. 12:32:08

Válaszok:
1: igen
2: igen
3:Meg kell nézni, mert nem minden adptálható
Ha a papírórára gondolsz: én tényleg járom Ny. Európát, de eddig egy német városkában találkoztanm ezzel, ott szidta a vendéglős, mert állandón rohangált ki tekergetni. ( egész nap ott állt, csak időnként kiment tekerni az órán)

sütike 2008.02.16. 14:23:08

vuk!

Ha ennyire egyetértesz a szocikkal, miért nem szavazol rájuk? Még nem vagy 18?

thabil 2008.02.16. 18:25:26

Van Ő már több is sajnos, régi törzsgyökeres "hozzáértő" Kolléga, nem érdemes foglalkozni vele, csak ellentéteket keres...

nagyfater 2008.02.16. 22:58:14

Kedves Sándor! Ön már kompromittálta magát ebben a kérdésben és az elmúlt napok nyilatkozatai picit hitetlenné tették. Szerencsésebb lenne ezt mást "témagazdára" bízni.
Talán jobb választás lenne Balla Attila, ő mégiscsak egy ismertebb és elfogadottabb ember Hatvanban. Sajnos most hallottam kocsmáros ismerőseimtől, hogy őt bízták meg a 10 órás dolog rendezésével, így erre lehet, hogy már nem lesz erre ideje.
Nem kell elkeserednie, innen már csak felfelé vezet. Szurkolok önöknek!( Remélem, sokáig maradnak önök a helyi FIDESZ vezetői!

Szolzsenyicin 2008.02.17. 21:23:51

Tisztelt grafomán kommentelők!

Kedves nagy- fater és vuk!

Jól tudom, aki illegalitásban írogat, rejtekéből sajnos csak a világ egy szeletét látja, képes ebből mégis arra következtetni, hogy a világmindenséget látja.

Bocsánatukért esedezem, hogy itt ilyen "nagy" embereket bátorkodom kioktatni, de sajnos a parkolás rendszere úgy sz@r, ahogy van!
Ezt nem én állítom, a város lakói minden nap szembesülnek ezzel a problémával. Van, aki megengedheti magának és így összeszorított fogakkal, de megfizeti a sarcot, van, aki inkább többet gyalogol, mert mást nem tehet.
Magyarázhatjuk itt egymásnak a bizonyítványt, de a közhangulat mélységesen elítéli a (parkolási) rendszert. Csak hátrányaival szembesül.
Talán nem véletlen az sem, hogy ez a téma generálja itt csaknem a legtöbb hozzászólást. Nem véletlen, hogy Sanyika kap ezért is a fejére, ez csupán a figyelemelterelés.
Javaslatait nem tárgyalta a testület, mert "nem adta le időben", már kész volt a tervezet. Utánna meg lehetett nagy gyorsan módosítani ugye - bevezetni a fél órát, törölni a nem létező, de rendeletben szereplő utcát.
Most, nem lehetett elfogadni a népszavazást erről a kérdésről, de majd a választások előtt nagy kegyesen lehet engedni a nadrágszíjon, - szocialista kezdeményezésre... Borítékolom, a helyhatósági választás előtt önként enyhíteni fognak a parkolási rendszeren. Így van ez minálunk. Sajnos.
"A kommunistától még nehéz lesz megszabadulni, mert senki nem olyan veszélyes, mint egy bukott eszme haszonélvezője, aki már nem az eszmét védi, hanem a ZSÁKMÁNYT."(Márai Sándor)
süti beállítások módosítása