HTML

Interjú a Kémlelőnek

2008.12.15. 12:03 :: Oroján Sándor

A múlt héten jelent meg a BME Vegyész- és Biomérnöki Karának hallgatói lapja, a Kémlelő. Benne olvasható egy interjú, amit egy kedves barátom csinált brüsszeli kinttartózkodásomról.

 

„Brüsszelben cigizni gáz.”  
 
Mi kell ahhoz, hogy külföldön sikeres legyél?
 
Oroján Sándor: ötödéves környezetmérnök, önkormányzati képviselő. Szakmai gyakorlatát Brüsszelben, az Európai Parlamentben végezte - ennek apropóján beszélgettem az állandóan nyakkendőt hordó sráccal, aki a Kémlelő főszerkesztő-helyettese volt.
 
Mit csináltál? Meddig tartott?
 
Két hónapig dolgoztam Barsiné Pataky Etelka, EP-képviselő munkatársaként.
 
Pontosan mit csinál egy munkatárs?
 
Reggeltől 9-től kb. este 8-ig bent van az Európai Parlamentben, ülésekre jár, összefoglalókat készít, találkozókat egyeztet, háttéranyagokat gyárt, beszédet ír, sajtóközleményt fogalmaz, és persze felelős egy vagy több képviselőjét érintő témáért, vagyis alkotandó, módosítandó jogszabályért. Barsiné Pataky Etelka tagja a Parlament közlekedési, ipari és klímabizottságának. Így szavazott többek közt az Unió klímacsomagjáról, ezen belül én követtem nyomon a szénmegkötés és tárolással kapcsolatos direktívát. Ülésekre, „hearingekre” jártam, beszéltem illetékesekkel, például a WWF szakértőivel, majd ezekről beszámoltam Képviselő Asszonynak.
 
Tudtad használni azt, amit az egyetemen tanultál?
 
Igen, persze. A környezet-gazdaságtan és környezetmenedzsment voltak a leghasznosabbak. A környezetmérnök képzés szerintem nagyon életszerű, a szakdolgozatomat is ottani munkám alapján készítem. Röviden: amit itt tanultam, kint használtam; amit kint csináltam, az itthon diplomamunkára konvertálható.
 
Nyilván sokan szeretnének külföldön dolgozni. Hogyan lehet kijutni Brüsszelbe?
 
Nyelveket kell beszélni, és pályázni. Részletek a http://europa.eu/epso-n, a lehetőségek végtelenek. Emellett a mi pártunknak van mindenki számára nyitott gyakornoki programja (Szabad Európa Gyakornoki Program), más pártokhoz ismeretség alapján lehet kijutni. Persze sehol sem csak a nyelvtudás és szaktudás számít. Nagyon fontos a „jég hátán is megélek” hozzáállás, és sok olyan dolog, ami a személyiségünk és életmódunk része, például az öltözködés vagy a káros szenvedélyek. Ezek le nem írt kritériumok. Brüsszelben szinte kötelező, mindennapos viselet az öltöny, és el lehet felejteni a cigarettát. Brüsszelben cigizni gáz. Az Európai Parlamentben 5000 főre jut egy kb. 50 fős dohányzó, az is gyakran üres. Mondhatni: ha nem vagy társasági lény, nem öltözöl jól, büdös vagy, ki sem jutsz. Odakint az is természetes, hogy valaki heti átlag három alkalommal sportol.
 
És itthon van erre lehetőség?
 
Ezt mindenki maga tudja eldönteni. Egy biztos: ahová nehéz bekerülni, ott azokat az embereket keresik, akik több nyelven jól kommunikálnak, jók a szakmában, egészségesen élnek és még sorolhatnám… Például piercinget sem láttam a Parlamentben. Persze szabad azt gondolni, hogy a brüsszeliták merev, szürke öltönyös, előítéletes fazonok, és ők az igazán gázok. Viszont, így nehezebb lesz beilleszkedni közéjük.
                                          
 
 Még egy utolsó kérdés: miért viselsz állandóan nyakkendőt?
 
Nem mindig. Csak akkor hordom, ha aznap van olyan esemény, amihez illik felvenni. Utálok napközben átöltözni, és megszoktam. Egyébként is szeretem őket. Mások horgásznak, én nyakkendőt hordok…

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://orojan.blog.hu/api/trackback/id/tr43823943

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

loreley 2008.12.16. 13:06:26

Mindjár hááááányok.

loreley 2008.12.16. 13:07:19

jaj, lemaradt egy t

Oroján Sándor 2008.12.16. 20:08:52

Továbbítom a kritikát a szerkesztőségnek... :)
süti beállítások módosítása