HTML

Munkahelyteremtés és gazdaságélénkítés kell

2013.01.12. 14:35 :: Oroján Sándor

Sajtóközlemény: 

"Szerdai ülésén tárgyalta a Heves Megyei Közgyűlés Fejlesztési és Nemzetközi Ügyek Bizottsága a megye területfejlesztési koncepcióját. A bizottság határozatot fogadott el, mely szerint a következő hét év összes fejlesztésének a munkahelyteremtést és a gazdaságélénkítést kell szolgálnia.

A területfejlesztési koncepció a következő uniós pénzügyi ciklus, a 2014-2020 közötti időszak regionális fejlesztéseit határozza majd meg. Tavaly elkészült a megye helyzetértékelését tartalmazó összefoglaló tanulmány (http://www.hevesmegye.hu/files/koncepcio/helyzetertekeles.pdf), a Fejlesztési Bizottság tegnapi ülésével pedig elkezdődött az átfogó, ágazati és horizontális célok kijelölése az egri főiskolával együttműködésben. Oroján Sándor, a megyei fejlesztési bizottság elnöke elmondta: „a következő hét évben Heves megye számára a legfontosabb a munkahelyteremtés és a gazdaságélénkítés. Nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy az uniós forrásokat másra költsük.”

Oroján Sándor szavait az elkészült helyzetértékelésre alapozta, amelyből kitűnik: Heves megyében országos összevetésben is magas, több mint 10%-os a munkanélküliség, amely a leghátrányosabb helyzetű térségekben a felemelkedés gátja valamint számos társadalmi konfliktus forrása egyben. Heves megyében többek között az idegenforgalomnak és az agráriumnak is növekedésre képes ágazatai vannak, itt a gazdaságélénkítés, a kis- és közepes vállalkozások helyzetbe hozása a megye tartós fejlődését eredményezheti.

A koncepcióalkotás folyamatában a bizottság legközelebbi ülésén gazdasági, civil és önkormányzati szereplőkkel vitatja meg a lehetséges fejlesztési irányokat, stratégiai célokat."

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://orojan.blog.hu/api/trackback/id/tr135009824

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.