HTML

Együttműködés a fejlesztési célok mentén

2013.01.25. 12:34 :: Oroján Sándor

A héten kétszer ülésezett a fejlesztési bizottság, hogy minden jelentős megyei gazdasági, civil és önkormányzati szereplő javaslatait meghallgathassuk a készülő területfejlesztési koncepcióhoz. Ezúton is köszönöm a jelenlévőknek, hogy megtiszteltek minket az előadásokkal és írásos anyagokkal.

mefeb1.JPG

mefeb2.JPG

mefeb3.JPG

Fotók: Nemes Róbert

Szólj hozzá!

Közös célokat szeretnénk

2013.01.15. 12:13 :: Oroján Sándor

Rendhagyó fejlesztési bizottsági ülést tervezünk jövő hét szerdára. Minden megyei önkormányzat idén legfontosabb feladataként a területfejlesztési koncepciót írja, ami a következő 7 év uniós forrásokból megvalósuló fejlesztéseit határozza meg. Heves megyében úgy gondoljuk, nem elég a koncepció vitaanyagának elkészülte után, csupán az ún. társadalmasítás szakaszába bevonni a megye jelentős szervezeteit, önkormányzati, gazdasági és civil szereplőket. Ezért már a koncepcióalkotás első fázisában, jövő hétre meghívtunk minden érintett szervezetet a Megyeházára, hogy az illetékes fejlesztési bizottság előtt tartson egy rövid prezentációt, amelyben vázolja az ő működési területének legfontosabb jelenlegi problémáit és elérendő céljait. Arra kérjük minden megyei partnerünket, hogy jövő hétre fogalmazza meg, milyen célokat, ágazati fejlesztéseket javasol a megye számára 2014 és 2020 között.

Az előző ciklus uniós fejlesztéseit jogos kritika érte sok tekintetben, melynek oka a nem megalapozott tervezés volt, többek között a szocialista kormány és önkormányzatok belterjes koncepcióalkotása vezetett az uniós források kevéssé hatékony felhasználásához.

Azt gondolom, hogy a jövőben olyan stratégia mentén kell fejlesztenünk Heves megyét, amit az önkormányzatok, kamarák, érdekképviseleti szervek, gazdasági és civil szereplők egyaránt magukénak éreznek. Ebben a munkában számítunk minden szereplő aktív részvételére.

Szólj hozzá!

Munkahelyteremtés és gazdaságélénkítés kell

2013.01.12. 14:35 :: Oroján Sándor

Sajtóközlemény: 

"Szerdai ülésén tárgyalta a Heves Megyei Közgyűlés Fejlesztési és Nemzetközi Ügyek Bizottsága a megye területfejlesztési koncepcióját. A bizottság határozatot fogadott el, mely szerint a következő hét év összes fejlesztésének a munkahelyteremtést és a gazdaságélénkítést kell szolgálnia.

A területfejlesztési koncepció a következő uniós pénzügyi ciklus, a 2014-2020 közötti időszak regionális fejlesztéseit határozza majd meg. Tavaly elkészült a megye helyzetértékelését tartalmazó összefoglaló tanulmány (http://www.hevesmegye.hu/files/koncepcio/helyzetertekeles.pdf), a Fejlesztési Bizottság tegnapi ülésével pedig elkezdődött az átfogó, ágazati és horizontális célok kijelölése az egri főiskolával együttműködésben. Oroján Sándor, a megyei fejlesztési bizottság elnöke elmondta: „a következő hét évben Heves megye számára a legfontosabb a munkahelyteremtés és a gazdaságélénkítés. Nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy az uniós forrásokat másra költsük.”

Oroján Sándor szavait az elkészült helyzetértékelésre alapozta, amelyből kitűnik: Heves megyében országos összevetésben is magas, több mint 10%-os a munkanélküliség, amely a leghátrányosabb helyzetű térségekben a felemelkedés gátja valamint számos társadalmi konfliktus forrása egyben. Heves megyében többek között az idegenforgalomnak és az agráriumnak is növekedésre képes ágazatai vannak, itt a gazdaságélénkítés, a kis- és közepes vállalkozások helyzetbe hozása a megye tartós fejlődését eredményezheti.

A koncepcióalkotás folyamatában a bizottság legközelebbi ülésén gazdasági, civil és önkormányzati szereplőkkel vitatja meg a lehetséges fejlesztési irányokat, stratégiai célokat."

Szólj hozzá!

2013

2012.12.31. 17:28 :: Oroján Sándor

Boldog új évet kívánok minden kedves olvasómnak!

(kép: karcolat.hu)

Szólj hozzá!

Törvény készül az információbiztonságért

2012.12.03. 18:04 :: Oroján Sándor

A Fidesz Infokommunikációs Munkacsoportja múlt hét csütörtökön az információbiztonsági törvény tervezetéről tartott ülést.

A négy előterjesztő minisztérium képviselői mellett a Miniszterelnökség vett részt a megbeszélésen, melyen a felek rögzítették: legkésőbb jövő év januárjában kormány elé kerülhet a törvénytervezet. Az esemény kapcsán dr. Szemerkényi Rékával, a miniszterelnök kül- és biztonságpolitikai főtanácsadójával nyilatkoztunk a szóban forgó törvény céljáról és arról, hogy jelenleg milyen stádiumban van a tervezet.

itkm1_1.jpg

itkm2_1.jpg

(fotó: Griechisch Tamás)

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása