HTML

Forgató nyomaték

2012.10.30. 21:19 :: Oroján Sándor

A várakozásokhoz képest lemaradásban van több uniós forrásból megvalósuló it-fejlesztési projekt, ezért a Fidesz infokommunikációs munkacsoportja ősszel a gyorsítás érdekében tevékenykedik majd. A közelmúltban hangsúlyozta az uniós források lehívásának mielőbbi szükségét Orbán Viktor miniszterelnök is.

Az általános költségvetési kiigazítások közepette nem lehet megengedni, hogy a projektek késlekedése miatt elsikkadjanak az Európai Unió kormányzati informatikai fejlesztésekre fordítható forrásai. Ilyen körülmények között az Országgyűlés informatikai és távközlési albizottsága, valamint a Fidesz infokommunikációs munkacsoportja úgy döntött, hogy áttekinti ezeket a projekteket, és ahol lehet, a felelősökkel együtt aktív közreműködéssel segíti a projektek gyorsítását.

„Két év állt rendelkezésre a szakmai szempontok egyeztetésére, de ma már a huszonnegyedik órában vagyunk. Az ősz az utolsó időszak, amikor lehetőség van nagyobb fejlesztéseket elindítani vagy dönteni a források átcsoportosításáról. A politika nem engedheti meg, hogy a hazánkat megillető uniós források a nemzetgazdaságon kívül rekedjenek, ez ma fontosabb a szakmai vagy egyes piaci szempontok érvényesülésénél” – fogalmaz a Fidesz-munkacsoport ügyvivője. Oroján Sándor szerint a nagy fejlesztések nem tudnak majd eredményesen lezajlani, ha a piaci szempontok kompromisszuma nem segíti a határidőre történő megvalósítást, ezért fontos, hogy az iparági szereplők is aktív párbeszédet folytassanak.

Az első, a munkacsoport által áttekintett projekt a TIOP 1.1.1. keretében, 10,44 milliárd forintból megvalósuló oktatásinformatikai fejlesztés – köznapi nevén tanulói laptop program. Ennek már egy éve el kellett volna indulnia, ám csúszott az iskolák fenntartóváltása miatt, továbbá a szakmai specifikációk és a költségvetési súlyozások hiányosságai is hátráltatták a kivitelezést. A projekt egyébként a laptopok mellett digitális táblák, szoftverek, iskolai szavazórendszer és egyéb eszközök beszerzését is tartalmazza. (Mártonffy Attila - IT Business)

Szólj hozzá!

Cél az informatikai projektek gyorsítása

2012.10.12. 20:02 :: Oroján Sándor

Az őszi ülésszak során az Országgyűlés Informatikai és Telekommunikációs Albizottsága valamint a Fidesz Infokommunikációs Munkacsoportja áttekinti az infokommunikációs vonatkozású nagy állami projekteket.

A következő néhány hónapban a projektekért felelős szervek, állami vezetők bevonásával a két testület segíteni kívánja a még be nem fejezett, főként uniós forrásból megvalósuló fejlesztések felgyorsítását. A Fidesz álláspontja szerint Magyarország érdeke, hogy az uniós pénzügyi ciklus végéhez közeledve a forráslehívás felgyorsuljon, és minden rendelkezésre álló uniós támogatást a magyar közigazgatás és az infokommunikációs szektor javára használjunk fel.

 


Az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program keretein belül több tízmilliárd forintnyi forrásból valósulhatnak meg az adminisztrációt egyszerűsítő, modernizáló projektek, mint például a központi szolgáltatási központ létrehozása vagy a hiteles elektronikus dokumentumcserét lehetővé tevő informatikai rendszer.

Az Albizottság a fenti projektek monitorozása mellett kiemelt figyelmet fordít az elektronikus információbiztonságról szóló törvény megalkotására, hiszen a kiberbűnözés egyre nagyobb méreteket ölt világszerte és hazánkban is, az Országgyűlés felelőssége, hogy ezzel szemben védelmet nyújtson Magyarország polgárainak.

Az Albizottság napirendre fogja venni és a digitális átállás kérdését, tájékoztatást kér a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság részéről az átállás előrehaladásáról.

A közeljövőben zajlik majd a digitális szakadékot csökkenteni hivatott felnőttoktatási és generációk közötti együttműködést támogató projektek is, az Albizottság az ősz folyamán, a programot lebonyolító állami intézmények vezetőivel közösen tekinti majd át a képzések eredményeit.

A Fidesz Infokommunikációs Munkacsoportja szerdai ülésén a 10,44 milliárd forintnyi uniós forrásból megvalósuló oktatásinformatikai fejlesztésről (TIOP 1.1.1.) hallgatta meg az érintett minisztériumok beszámolóját. A Munkacsoport szerint a projekt megvalósítása során fontos, hogy az iskolákba olyan tanulói laptopok kerüljenek, amelyek megfelelnek a fokozott tantermi igénybevétel minőségi követelményeinek, és az eszközökre nyílt forráskódú szoftverek is legyenek választhatók. A Munkacsoport üdvözölte a pályázati kiírás technológiasemlegességét, és kérte az érintetteket, hogy annak érvényesülését a megvalósítás során is biztosítsák. Mindezek mellett a Munkacsoport jelezte, hogy a Fidesz politikájával összhangban minél több kis-és közepes vállalkozás kapjon szerepet a projekt megvalósításában.

Források:

fidesz.hu

itbusiness.hu

infoter.eu

Szólj hozzá!

Területfejlesztésről az Eger TVben

2012.10.03. 15:52 :: Oroján Sándor

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása