HTML

Konszenzus a területfejlesztési koncepcióról

2013.03.21. 17:06 :: Oroján Sándor

Tegnapelőtt ülésezett a megye fejlesztési bizottsága, ahol tárgyaltuk a területfejlesztési koncepciót (2014-2020), és a bizottság egyhangú szavazással társadalmi egyeztetésre bocsátotta az anyagot. Számomra külön öröm, hogy minden frakció képviselője igennel szavazott, a koncepcióról pedig elismerően szólt. Azt gondolom, hogy a területfejlesztési célokban lehet egyetértés a politikai pártok között - a Jobbik és az MSZP konstruktív hozzáállásának köszönhetően ez a bizottsági munkában és a szavazásban meg is valósult. Igaz, kellett hozzá egy főiskolai professzorokból álló tervezői stáb, akik a szakmai színvonalat garantálták, a partnereink, civil valamint gazdasági szereplők javaslatai, és egy párbeszédre képes, arra hajlandó fideszes vezetés is. Persze mindig lesznek nézetkülönbségek a konkrét projektek vagy szabályozási kérdések mentén, de a megye égető problémáinak, az elérendő céloknak a megfogalmazásában egyetértettünk, és ez jó dolog. :)

LM_3179.jpg

A hevesmegye.hu beszámolója:

"A Megyei Fejlesztési Bizottság ülését követően Területfejlesztési Egyeztetési Fórumot tartott a Heves Megyei Önkormányzat az egri megyeházán, kedden. A megbeszélésen a partnerszervezetek képviselőit kérték fel arra, hogy kifejtsék véleményüket Heves megye területfejlesztési koncepciójával kapcsolatban.

A Heves Megyei Önkormányzat az előző év végén megkezdte a megye Területfejlesztési Koncepciójának megalkotását, melynek ütemterve szerint elkészült a javaslattevő munkarész tervezői változata. A dokumentumot keddi ülésén megvitató Heves Megyei Fejlesztési Bizottság elnöke, Oroján Sándor, a megbeszélést követően úgy fogalmazott: a bizottság tagjai elismerő véleményüknek adtak hangot, politikai konszenzus alakult ki koncepció lényegét és minőségét illetően. Ennek megfelelően a résztvevők társadalmasításra egyhangúan alkalmasnak találták a munkaanyagot. A döntéssel újabb állomáshoz ért a területfejlesztési tervezés: a szakmai partnerek véleményének és javaslatainak meghallgatásával kezdetét veszi a dokumentáció véglegesítése, majd társadalmasítása. Oroján Sándor elmondta: a megyei főiskolákkal, civil és gazdasági szereplőkkel, valamint az ellenzékkel folytatott együttműködés miatt jöhetett létre egy olyan, egyetértésben született dokumentumtervezet, ami Heves megye fejlődését alapvetően határozza meg a következő hét évben.

A bizottsági ülést követő Területfejlesztési Egyeztető Fórumon elsőként Szabó Róbert, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke beszélt a koncepcióban rögzített gazdasági alapelvek jelentőségéről. Kiemelte: támogatni kell a hazai vállalkozások mélyebb integrálását a termelési láncba, illetve elő kell segíteni kínálatuk versenyképességét a belső piacon. Szintén gazdaságfejlesztési célkitűzés az exportpiacokra termelő Heves megyei vállalkozások további terjeszkedésének támogatása, illetve a helyi feldolgozó ipar újrateremtése. A gazdasági növekedés szempontjából kiemelkedő jelentőségű a magas hozzáadott értékkel bíró, tudásra épülő iparágak erősítése – tette hozzá Szabó Róbert. Prezentációjában kitért arra is, hogy a megyei gazdaság fellendítésének egyik kulcskérdése a foglalkoztatás növelése, ezért rövid távon is kiemelt cél a nagyobb foglalkoztatási potenciállal rendelkező, innovatív gazdasági ágazatok erősítése.

Az elnöki prezentációt követően a partnerszervezetek képviselői ismertették javaslataikat a dokumentum tartalmával kapcsolatban. Az egyeztetés végén Szabó Róbert elmondta: annak érdekében, hogy az érintett partnerszervezetek érdemben is bekapcsolódhassanak a munkafolyamatba, 2013. március 25. és 29. között fórumsorozatot szerveznek Heves megye minden járásközpontjában. A Tervezés Hete nevet viselő rendezvény legfőbb célja, hogy minden érintett megoszthassa észrevételeit a koncepcióval kapcsolatban, s hogy a helyiek tudása, konstruktív javaslatai bekerülhessenek a dokumentumba.

A megyei koncepciót az Országos Fejlesztési és Területfejlesztési Koncepció elfogadását követően lehet a Heves Megyei Közgyűlés elé vinni."

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása