Ritka manapság pozitív híreket hallani a gazdasági válság közepén, főleg ritka olyanokat, amelyek hatvani cég sikeréről szólnak. A Szabó Zsolt vezette konzervgyár viszont sikert sikerre halmoz.
Cikk a HEOL.HU-ról:
"A térséget sem kímélő gazdasági válság ellenére a hatvani Aranyfácánnál a termelés növelését és új munkahelyek létesítését tervezik.
Mostanság kevés üzem gondolkodik fejlesztésen, a legtöbb örvend, ha tartani tudja kapacitását. A hatvani Aranyfácán Konzervgyár azonban bővítést tervez, mert jól megy a bolt.
- A terveknek megfelelően sikerült eredményesen zárni az elmúlt esztendőt, és a közeljövőben már a kapacitást szeretnék bővíteni – mondja Szabó Zsolt, a konzervgyár stratégiai szakértője. Az Aranyfácán védjeggyel ellátott paradicsomsűrítménynek változatlanul jó az ázsiója itthon és külföldön egyaránt.
A közelmúltban voltak nehezebb évei is a gyárnak. Kénytelenek voltak csökkenteni az egyéb termékek előállítását, hogy teljes egészében a paradicsomra koncentrálhassanak. Így azonban már őrizni tudják piaci pozícióikat. A korábbi években 20–25 ezer tonna paradicsomot dolgoztak fel, s ezt a mennyiséget az idén 28 ezer tonnára növelik.
Úgy tűnik, a termelők is látnak fantáziát a paradicsom termesztésében, ami annak is köszönhető, hogy kedvezően alakultak a felvásárlói árak. A gyár 18 forint 50 fillért fizet kilónként a gazdáknak, ehhez jön még a 8–10 forintos uniós támogatás (az összeg az euró árfolyama alapján változik). Korábban jobbára a környékről kerültek ki a beszállítóik, ám jelenleg főként a Hajdúságba, a Jászságba, Békésbe tevődött át a termelői körzet.
– Mindez annak tulajdonítható, hogy paradicsom gazdaságos nagyüzemi termesztése jelentős beruházást igényel, mivel megfelelő öntözési lehetőséget, betakarítógépeket kell biztosítani. Erre itt a kisrégióban nem akadt vállalkozó – mondja Szabó Zsolt. – Mindez változhat, hiszen az itteni gazdáknak is megvan a szaktudásuk a paradicsom megfelelő termesztéséhez, ők is elérhetik a 70–80 tonnás hektáronkénti átlagot, amellyel már a termelő tisztességes jövedelme is biztosítható.
A tervezett fejlesztésekkel kapcsolatban a szakember úgy látja, hogy néhány éven belül 35–40 ezer tonna paradicsomot dolgoznak majd fel. Mindez azt is jelenti, hogy a jelenlegi 60 fős állandó és a csaknem 250 szezonális alkalmazotti létszámot mintegy 100 fővel növelhetik.
A megtermelt sűrítmény kétharmada a hazai piacra kerül, a többi exportra. Az európai országokon kívül főként az arab államokba szállítanak.
A Hatvan melletti nagygombosi gazdaságban termesztett paradicsom feldolgozására 1934-ben létesítették a konzervgyárat. Az egyedi recept alapján kidolgozott paradicsomsűrítmény az első pillanattól sikeresnek bizonyult a hazai és a nemzetközi piacokon. A paradicsomsűrítmény 2001-től hungarikum, s az elmúlt években többször kapott Magyar Termék Nagydíjat."
Növekszik a konzervgyár Hatvanban
2009.02.03. 16:36 :: Oroján Sándor
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://orojan.blog.hu/api/trackback/id/tr2920514
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.