Sikerült hozzájutnom a június 12-i ülés felvételéhez, aminek egy részletét az alábbiakban közlöm. A felvételen Szinyei András felvetése után Érsek Zsolt durván nekitámad a hatvani cukorgyárnak és konzervgyárnak. Érdekes, hogy a konzervgyárnak az égvilágon semmi köze a tárgyalt ügyhöz, hacsak nem az, hogy a cukorgyár szomszédja. Mint ismert: a konzervgyár vezetője Szabó Zsolt, a FIDESZ hatvani elnöke, képviselő, aki az ülésen nem tudott jelen lenni. Talán ezért is volt olyan bátor a polgármester, aki összemosta a dolgokat, és szokatlan hangnemben kiáltotta: "elég volt!"
A meglepő stílust és az elmondottak megkérdőjelezhető igazságtartalmát jól jelzi Fehér Oszkár alpolgármester testbeszéde, aki az asztal alatt idegességében lábfejét remegteti.
Hogy miről is van szó az ülésen?
A hatvani cukorgyár több mint egy éve tárgyal a városvezetéssel a cukorgyár tulajdonában álló kutak a város részére történő eladásáról, a város hozzáállása miatt eredménytelenül. A cukorgyár többször jelezte írásban, hogy méltánytalan, erőszakos az önkormányzat tárgyalási módszere (nem érnek rá, visszahívást ígérnek, nem teszik, stb.) Emellett olyan feltételekkel venné át a város a kutakat, amelynél harmadik szereplő, piaci fél sokkal kedvezőbb ajánlatot kínál.
Összefoglalva: a szocialisták megalázó feltételekkel kívánnak hozzájutni a cukorgyár kútjaihoz, amelynél van jobb ajánlat, most pedig erőszakkal, testületi döntéssel akadályozzák meg, hogy a cukorgyár másnak adja el a kutakat.
Mindezt úgy állítják, be, hogy a cukorgyár martalékul tekint a városra, jöttment tőkések akarják kizsigerelni a lakosokat, és ettől Érsek Zsolt megvédi a hatvaniakat. Főleg az ügyben semmilyen szerepet sem vállaló konzervgyár vezetőjétől (aki a FIDESZ elnöke, és nincs jelen, hogy akárcsak hozzászólhasson).
Hab a tortán, hogy egy hétfőn kézhezkapott, a kutak adásvételéről szóló levélre hivatkoznak, hogy ez indokolta a testületi ülésen történő megtárgyalást. Ezzel szemben az előterjesztést az ülés napján, csütörtökön reggel, közvetlenül a 8 órakor kezdődő ülés előtt kaptuk kézhez, hogy ne legyen időnk tájékozódni. És persze a cukorgyár képviselőjét sem hívták meg, nehogy elmondja az igazságot, és még a végén ne lehessen városvédelemnek beállítani az áron aluli kútvásárlási szándékot. És mindebből a konzervgyár történetbe mosásával még politikát is csinálnak. Nem fair, de ezt már megszokhattuk a hatvani szocialistáktól.
Egy idézet az ülés jegyzőkönyvéből: "Jelezte (mármint Érsek Zsolt) a cukor- és konzervgyári vezetők felé, hogy nem engedik, hogy továbbra is folytassák Hatvan visszafejlesztését."
Tényleg komolyan gondolják, hogy ezt valaki elhiszi? Hogy a cukor- és konzervgyár visszafejleszti Hatvant? Azért a populizmusnak is van határa...