Kedves Olvasó!
Szombat lévén jutott egy kis szabadidőm arra, hogy feltöltsek néhány képet a brüsszeli, ideiglenes otthonomról, és írjak pár sort a "hazaiaknak" arról, mi történt velem megérkezésem óta.
Link a fotókhoz (flickr-en vannak a Brüsszel setben):
http://www.flickr.com/photos/24099929@N08/sets/72157607025234987/
A lakásomban egyébként nem egyedül lakom, egy régi kedves ismerősöm, fidelitasos tagtársammal lakom együtt, aki igen jutányosan adta ki a vendégszobáját, ezúton is köszönet érte.
Csütörtökön a reptérről egyenes az EP-be mentem, ahol megismertem a magyar frakció mellett dolgozó munkatársakat, és megkaptam badge-emet, amivel két hónapra akkreditált a Parlament mint gyakornokot. Első feladatom az volt, hogy szerezzek BKV (Brüsszeli Közlekedési Vállalat) bérletet, mert elég sokat kell majd tömegközlekednem. Mint kiderült, ez brüsszelben nem is olyan egyszerű, ugyanis nem jegy- és bérletpénztáruk van, hanem különbőző szolgáltatásokra 3 fajta, és felszereltségű egységük. Bérletet készíttetni csak az alig pár nagyobb csomópontba épített ún. "Bootik"ban lehet, így el kellett sétálnom addig. Csütörtök délután 3-kor már nem lehetett jegyet tépni, hogy sorban állhassak, annyian voltak. Péntek méginkább esélytelen, mert a munkaidő tovább tart, mint a Bootik nyitva. Magyar ügyintézéshez szokván megpróbáltam a Kiosk-ban, de hiába. Viszont a figura elmagyarázta, hol van a legközelebbi Bootik, ami ugyanott volt, csak nem az aluljáróban, hanem a nyílt utcán. Logikát nem kerestem benne, inkább téptem számot, és vártam 45 percet az előttem lévő 3 ember miatt, majd 15 perc alatt megcsinálták a bérletemet. Még szerencse, hogy előre szóltak, hogy csináltassak fényképet, különben nem sikerült volna.
Egyébként fontos megjegyezni, hogy az itt töltött 3 nap alatt még nem találkoztam olyan emberrel, aki ne beszélt volna angolul. A buszsofőr, a pénztáros, a külvárosi boltos, vagy akárki, akitől az utcán megkérdeztem, hogy merre lakom, tudott angolul. Ja igen, hazafelé érzésből akartam menni, és eltévedtem. Mivel a szomszéd utcákat nem ismerik a helyiek, (annyira nem, hogy pénteken engem is megállított egy kétségbe esett fazon, hogy merre van a rue de nemtudommi) koncentrikus köröket sétálva hazataláltam. :)
Pénteken még mindig adminisztráltunk, ugyanis az internet nem működött a laptopommal az irodában. Telefon, 10 perc várakozás, és megérkezett az informatikus. Először azt hittem, valami nagykutya, mert elegáns öltönyben volt, de úgy látszik, itt ez termáészetes. Öltönyben, nyakkendőben, négykézláb bűvölte a kábelt végig, ez elég vicces volt. A problémát egészen délutánig nem sikerült orvosolni, mások jelszavávl viszont nethez jutottam.
Az első igazi feladat, amit el kell végeznem, egy nagyobb lélegzetvételű munka, ugyanis az EU tervezett klímacsomagjának része a CCS (carbon capture and storage) ösztönzése, amivel kapcsolatban felvetődő kérdésekre kell választ adnom jövő hét keddig.
Pénteken este a magyar munkatársak tartottak egy házi összejövetelt, nagyon jó társaság jött össze egy sörözés erejéig. Talán az idegen környezet az oka, de itt nagyon erős az összetartás, mindenki segítőkész, és egymással szolidárisak. Nincs olyan érzésem, mint néhány otthoni kisebb munkatársi közösségben, vagy akár az egyetemen, hogy a kollégák egymással rivalizálnának, és ez nagyon tetszik. Talán korai a kijelentés, de olyan érzésem van, hogy itt mi egy csapatban játszunk.
Ma elég sokat sétáltam a környéken (kivételesen nem azért, mert nem találtam haza), és nagyon kellemes élmény volt. Az emberek nyugodtak, mosolyognak. Például ma álltam sorban a kasszánál az Aldi-ban, és mögöttem egy bazinagy kocsival megrakodott hétvégi nagybevásárló ember várt, mögötte egy cserepes virágot venni szándékozó idősebb hölgy. Mikor a férfi észrevette, hogy a hölgy csak egy virágot szorongat a kezében, előre engedte. Gondoltam végzek egy kísérletet, és megjátszom a bunkót, aki nem veszi észre a dogot, hanem elgondolkodik. A hölgy nem nézett csúnyán, az úr szintén természetesen viselkedett, semmi jelét nem adták annak, hogy nem értenek egyet a magatartásommal. Kb. tíz másodperc után persze látványosan ránéztem a hölgy virágjára, és magam elé intettem egy akcentusos szilvuplét hozzátéve. A hölgy megköszönte, mosolygott, és épp sorra is került. Hát ilyen sztori a hatvani Lidlben sosem esett meg velem, pedig gyakran járunk oda édesanyámmal.
A másik jellemző dolog, hogy ha gyalogosként a zebra mellett állok, akkor is megállnak az autósok, sőt a BKV is, ha nem lépek le. Ez itt így szokás. A gylogosok viszont megvárják a zöldet (ha lámpás a zebra).
Hasonló beszámolókkal terveim szerint rendszeresen jelentkezem majd, mert sokan hívogatnak otthonról, hogy írjak már valamit magamról. Ha priviben tenném, nem jutna időm a munkára, így Kedves Barátaim, kénytelenek lesztek továbbra is a blogon tájékozódni hogylétem felől, de már csak 61 nap, és hazatérek. (A megbeszélt belga söröket nem felejtettem el)
