"A FIDESZ - Magyar Polgári Szövetség Hódmezővásárhelyi Szervezete érdeklődéssel figyeli az Európai Parlamenti választások finisének alakulását. Úgy tűnik, egyes pártok hódmezővásárhelyi szervezetei különös érzékkel választják ki a helyi kampányok irányítóit. Míg 2006-ban Hernádi Gyula szocialista képviselőjelölt kampányfőnöke, Rummel József ismerte be III/III-as múltját, addig most Nagy-György János, a JOBBIK Magyarországért Mozgalom helyi kampányfőnöke szembesítette pártját SZDSZ-es érintettségével, hiszen a 2000-ben tartott időközi önkormányzati választáson e párt színeiben indult képviselőjelöltként. Úgy tűnik, nemcsak a JOBBIK országos, hanem a helyi vezetéséről is kiderült, hogy a kormánypártok közvetlen irányítása alatt állnak.
A FIDESZ - Magyar Polgári Szövetség Hódmezővásárhelyi Szervezete ezúton is felhívja a választópolgárok figyelmét, ne hagyják megtéveszteni magukat a június 7-ei választáskor.
Hódmezővásárhely, 2009. június 4.
FIDESZ - Magyar Polgári Szövetség
Hódmezővásárhelyi Szervezete"
A FIDESZ - Magyar Polgári Szövetség Hódmezővásárhelyi Szervezete ezúton is felhívja a választópolgárok figyelmét, ne hagyják megtéveszteni magukat a június 7-ei választáskor.
Hódmezővásárhely, 2009. június 4.
FIDESZ - Magyar Polgári Szövetség
Hódmezővásárhelyi Szervezete"
Forrás: Fidesz.hu