A HospInvest-ügynek úgy tűnik, a végére értünk. A cég felszámolásra kerül, az eddig működtetett? kórházak egyelőre visszakerülnek az önkormányzatokhoz. A szocik most azt próbálják elmagyarázni, hogy az egész nem is az ő ötletük volt, és kényszerből, azért adták a cégnek a kórházakat, mert elhitték, hogy ott jobb kezekben lesz a beteg, ha egy magáncég ápolja, meg egyébként se tudta volna finanszírozni az adósságot termelő kórházakat a sok "működési hiány nélküli költségvetéssel rendelkező önkormányzat", ahol annyi fejlesztés valósul meg, mint még soha. Most meg a szocik megmentő szerepben tetszelegnek, mert bátrak, és jól kiebrudalják a gonosz tőkéseket az egészségügyből, akik becsapták az embereket. És keresnek új, nem gonosz tőkéseket helyettük.
Őszöd óta hajtogatják, hogy az előre hozott választás mindenkinek sokkal rosszabb lenne, mintha ők kormányoznának. Egy ország kételkedik ebben, ki halkan, ki hangosabban. Most őszintén: nem lett volna jobb egy 2007 tavaszi választás? Már két éve új szelek fújnának, és nem veszítettünk volna el annyi értékes hónapot és forintot...