Évek óta húzódik a Kölcsey utca lakóinak kálváriája a hatvani önkormányzattal. Mint ismert, a Kölcsey Fernc utca mentén helyezkedik el Hatvan Ipari Parkja, így az utcában egymást érik a kamionok, a Bosch műszakváltásai során pedig olyan zsúfolt a Kölcsey, hogy a Hungária körút mentén szocializálódottak is elképednének rajta.
A gazdasági válságra csattanós választ ad közgazdász polgármesterünk:
2010-től csökkenti az iparűzési adót Hatvanban. Közben úgy tesz, mintha saját ötlete lenne mindez, holott Szabó Zsolt, a FIDESZ frakcióvezetője már tavaly novemberben ezt javasolta; 2009-re, és nem jövőre. (cikk itt)
A válság most sújtja a várost, nem holnap. Az elbocsátásokat már ma megteszik a cégek (ld. Bosch), és kötve hiszem, hogy felülnének az adócsökkentésnek eddig következetesen ellenkezőjét állító szocialisták ígérgetésének. Jó trükk, hogy majd jövőre csökkent a polgármester, persze: megeszi a média egy része. Ismét ugyanaz, amelyik az előző száz apró trükköt is jótékonyan megette. Ünnepeljük a válságkezelő szocialistákat, akik az ellenzék tavalyi javaslatát sajátjukként aposztrofálják idén, és megfogadják jövőre - mint rossz tanuló újévben, hogy majd a következő észtendőben leül az íróasztal mellé. Ha Érsek Zsolt komolyan gondolja, hogy segíteni akar a hatvani cégeken, fogadja meg a javaslatunkat a 2009-es költségvetés elkészítésekor! Miért várnánk egy évet, ha már februárban megszavazhatjuk, hogy márciustól ne kelljen fizetni a cégeknek? Szerintem az egész adócsökkentés a részükről egy blöff...
Bár Hatvan polgármestere még decemberben is arról beszélt, hogy Hatvanban nincs válság, ma már tudhatjuk: a cégek súlyos elbocsátásokat kénytelenek végrehajtani Hatvanban is. Szabó Zsolt, a FIDESZ hatvani frakcióvezetője szerint Hatvan jövő évi költségvetését úgy kellene tervezni, hogy benne az iparűzési adó felét a város engedje el a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak. Íme egy újabb példa az elbocsátásokra. Reméljük, a szocialisták is belátják végre, hogy a válság nem áll meg a Hatvan táblánál. Mindenesetre a válság tényének eltagadása, a nem cselekvés, nem elfogadható egyetlen polgármestertől sem.
Ebben az évben utoljára ülésezett a hatvani képviselő testület csütörtökön. Habár az év utolsó ülései általában ünnepi hangulatban telnek, pár előterjesztés, néhány szócsata miatt ez alkalommal rendhagyó ünnepi ülés volt, vagyis olyan, amilyen az összes többi...
Mindenekelőtt a két ülés közt eltelt időszakról számolt be polgármesterünk. November 27-e óta 19 nap telt el, a polgármester írásos beszámolójában mindösszesen 8 napról tett említést, amiből kettőt szabadsággal töltött. Hogy mit csinált a maradék 11-ben, én megkérdeztem. Közölte, hogy a beszámolót még múlt héten, pénteken (12-én) írta. Itt nem bírtam ki szólás nélkül, a beszámoló kelte 16-a, mi pedig ennek megfelelően tegnap, 17-én kaptuk meg a pótanyagokkal együtt. Erre tényleg begurult, kikérte magának, hogy közbeszóljak (habár csak tényekkel hoztam zavarba). A parlamentben saját magával, frakciótársaival már nyilván elnézőbb, ahogy az ülés során az alpolgármesterével is.
Ma mutatta be díjnyertes regényét Lőrinciben Tompa Z. Mihály, hatvani író és újságíró. Mint korábban arról már beszámoltam az oldalon, családunk régi barátja könyvet írt a közelmúltban, és alkotásával elnyerte a kereszténydemokrata képviselők és a Barankovics István Alapítvány által közösen kiírt irodalmi pályázat második díját. A regény a jelenkor tragikomikus jelenségeit, a ma is velünk élő, burkolt diktatúra működését mutatja be egy nem mindennapi történeten keresztül, melynek egyes helyszíneit, élethelyzeteit városunk és Lőrinci ihlette. A történet bár kitalált, néha mégis olyan, mintha Selypen és Hatvanban játszódna.
Irodalomtanárok gyakran panaszkodnak, hogy a fiatalok nem szeretnek olvasni, nem lehet őket rávenni, hogy könyveket bújjanak számítógépezés helyett. A magánvéleményem erről az, hogy a Kőszívű Ember Fiai vagy Balzac és Dosztojevszkij művei a jövőben se változtatnak e helyzeten.
Tompa Z. Mihály műve viszont a jelenkorban játszódik, eleven, humoros és nagyon mély gondolatokat feldolgozó alkotás, amit bátran javaslok minden fiatalnak elolvasásra. Talán, ha ezt (is) oktatnák órán, ha beszélgethetnének az íróval a diákok, az irodalom közelebb kerülne a fiatalokhoz, a mindennapjaikhoz. Az állomásfőnök megkísértése a máról szól, és nem mindennapi művészi értéket hordoz magában. Hatvan és Lőrinci nagyon szerencsés, hogy ilyen alkotója, és ilyen alkotás öregbíti hírnevét.
