A mai rendkívüli testületi ülésen ismét változtattak a parkolási rendszeren.
Az egyik mósosítás örvendetes, amint azt már korábban megírtam, a minimálisan megváltható időtartam fél órára csökkent, díja 70 Ft.
A másik módosítás adminisztratív jellegű, azért volt rá szükség, mert a szocialisták egy már nem létező utcában is bevezették a parkolási díjat. A terület ma a Kossuth tér részét képezi. :)
A napirend elején kértem, vonjuk vissza az egész rendeletet úgy, ahogy van, és gondolkodjunk el másik megoldáson - esetleg az Európai Modellen -, ezt zsigerből elutasították.
Mivel a FIDESZ a teljes rendszert és bevezetésének módját következetesen elutasítja, ismét nemmel szavaztunk, habár a jelenlegi rendszer szerintünk is kevésbé rossz mint az előző - de még mindig kritikán aluli.
Az ülés jegyzőkönyvének elkészülte után a hazugságok rovat újabb szereplőkkel, velős eszmefuttatásokkal bővül majd - addig azonban várnotok kell, egyik "klasszikust" sem szeretném megsérteni azzal, hogy ponttlanul idézek tőle.