Úgy látszik, az MDF elnöke és hatvani szervezete között komoly nézetkülönbségek vannak a népszavazás intézményét illetően, úgy általában. Vajon tud a "Kalapos Királynő" az MDF hatvani kezdeményezéséről, ami (a FIDESZ támogató szavazatai ellenére) elbukott?
(MTV, A szólás szabadsága, 2008.02.17.)
Dávid Ibolya, Magyar Demokrata Fórum elnöke: - Jó estét kívánok! A Magyar Demokrata Fórum mindvégig támadta, hogy alapvető napi politikai kérdésekben népszavazást írjunk ki, illetőleg nem értünk egyet azzal, hogy a népszavazás intézményét ilyen kérdésekre lehessen felhasználni. A népszavazás intézménye az elmúlt 20 évben bebizonyosodott, hogy alapvető, a nemzet szuverenitását meghatározó legfontosabb kérdésekben célszerű kiírni, hiszen mi képviseleti demokráciát akartunk Magyarországon, egy parlamentáris demokráciát, ahová négyévenként képviselőket választunk és felelősen döntenek. Mi nem értettünk egyet azzal, hogy kezdetben azzal sem, hogy kormánybuktató céllal, aztán majd később, hogy három ilyen kérdésben, hiszen sem a 300 Ft-os vizitdíj, sem a tandíj, sem az ápolási díj nem meríti ki azt a súlyú kérdést egy nemzet, egy társadalom életében, ami népszavazásra alkalmassá teheti. de tudomásul vettük, az OVB, az Alkotmánybíróság döntése után, hogy kiírták a népszavazást, de mi felnőttnek tekintjük az állampolgárokat.